Kittenberger Kálmán

* Léva, 1881. október 10. – † Nagymaros, 1958. január 4. / zoológus, tanár, vadász, Afrika-kutató

Szegény iparos családból származott. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, de a gimnáziumból részben anyagi, részben fegyelmi okok miatt a lévai tanítóképzőbe iratkozott át. Itt természetrajztanára, Kriek Jenő tanította meg az állatok preparálására és ő ajánlotta be az MNM-hoz segédpreparátornak némi fizetségért, de ez a pénz nem volt elegendő a tanulmányok folytatásához, ezért tanítói állást vállalt Erdély legdélebbi csücskében, a hétfalusi csángók közt Tatrangon, ahol legalább vadászszenvedélyének hódolhatott. Afrikában először 1903-ban járt, mint Damaszkin Arzén bácskai földbirtokos kísérője és az elejtett vadak preparátora. Az utazás költségeit (és Kittenberger egy évi bérét) az MNM fedezte, cserébe az ott gyűjtött anyagért. Ez az utazás – ahogy később erről maga is beszámolt – igen kalandos, sőt életveszélyes volt, hiszen egy ízben csak a szerencsének köszönhetően menekült meg egy oroszlán támadásától. Damaszkin a nehézségeket látva hamarosan visszatért Magyarországra és csak a felszerelést hagyta ott, ennek köszönhetően tudta Kittenberger tovább végezni a gyűjtést, bár különböző betegségekkel (pl. maláriával) is meg kellett küzdenie. A későbbi évtizedekben még öt alkalommal eljutott Afrika keleti részének egyenlítői vidékére, állatföldrajzi szempontból leggazdagabb és legérdekesebb területeire. 1902-től 1906-ig a Kilimandzsáró őserdeiben, valamint a környék sztyeppéin és szavannáin, 1906–1907-ben a Danakil-földön, 1908–1912 között a Viktória-Nyanza keleti partvidékének sztyeppterületein gyűjtött és vadászott. 1913–1914-ben Uganda keleti felében dolgozott, de a háború kitörésekor az angolok internálták és Indiába toloncolták, ahonnan csak a háború befejezése után, 1919-ben szabadult. (Gyűjteményét és feljegyzéseit elkobozták és ezt már nem is kapta viszsza.) 1925–1926-ban ismét Ugandában, a Ruwenzorit övező őserdőkben gyűjtött és vadászott, végül 1928–1929-ben még egyszer felkereste Uganda nyugati vidékeit, hogy a nagyvadak és madarak életét tanulmányozza. Összesen 16 évet töltött a fekete kontinensen. Az MNM afrikai állatgyűjteményét több mint 60 ezer példánnyal gyarapította, ebből 300 új faj volt (kb. 40 faj az ő nevét viseli). Amikor 1919-ben hazatért a hadifogságból cikkírással igyekezett annyi pénzt keresni, hogy megélhetését biztosítsa. Ekkor lett a Nimród című vadászlap szerkesztője, később tulajdonosa. 1930-ban sikertelenül pályázta meg a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatói tisztségét, így továbbra is a Nimród szerkesztése jelentette az egyetlen komolyabb bevételi forrását. 1948-ban 28 év után a kommunista hatalom félreállította, sőt a vadászfegyvereit is elvették. Egy tragikusan elhunyt vadásztársának, Kovács Ödönnek a családja kínált fel számára szállást Nagymaroson, sőt feleségül vette barátja Lívia nevű húgát. Az 1956-os forradalom idején a budapesti harcok során leégett az MNM egyik szárnya és odaveszett Kittenberger Kálmán szinte teljes afrikai gyűjteménye is. Számos írása nem látott nyomdafestéket vagy csak megcsonkítva jelent meg. Utolsó afrikai útján készített fekete-fehér mozgófilmjét a Nemzeti Filmarchívum őrzi. Nagymaroson mellszobor örökíti meg emlékét, Veszprémben az állatkert vette fel a nevét.

Főbb művei:
Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában (1929-ben angolul, 1933-ban franciául, 1962-ben németül is kiadták), 1927;
A megváltozott Afrika, 1930;
Kelet-Afrika vadonjaiban,1955;
A Kilimandzsárótól Nagymarosig, 1956;
Vadászkalandok Afrikában 1957;
Utolsó afrikai vadászatom, 1971.