* Késmárk, 1798. november 12. – † Borossebes, 1887. május 15. / orvos, közegészségügyi szakember, az MTA levelező tagja
Gimnáziumi tanulmányait Miskolcon és Kisszebenben végezte, majd beiratkozott a kassai jogi akadémiára. Rövid ideig Keresztessy Frigyes, Abaúj vármegye főorvosának házában nevelősködött, itt érdeklődni kezdett az orvosi hivatás iránt. 1819-ben beiratkozott a pesti tudományegyetemre, ahol orvostudományt hallgatott. 1825-ben avatták orvosdoktorrá. Utolsó egyetemi éveiben néhány közép-európai országban tanulmányutakat tett és ekkor hallása közelebbről nem ismert okok miatt megromlott, ezért nem teljesülhetett az a vágya, hogy egyetemen taníthasson. 1825-ben került az Arad vármegyei Borosjenőre, ahol előbb a gróf Königsegg család uradalmi orvosa, 1829–1849 között Arad vármegye másodorvosa, majd pedig főorvosa volt. Nevét 1848-ban magyarosította Kéryre. Az 1848/49-es szabadságharc bukását követően lemondott, de 1860-tól haláláig ismét ő volt a megye főorvosa. Orvosként elsősorban a járványok (fekete himlő, kolera, malária) elleni küzdelemben jeleskedett. Emellett elemezte az ásványvizek kémiai összetételét és vizsgálta gyógyhatásukat. Műkedvelőként botanikával, csillagászattal, földtannal és földrajzzal is foglalkozott, sőt akadémiai székfoglalóját földrajzi témában tartotta 1859-ben Honunk legkeletibb, Arad vármegyéhez tartozó hegyes vidékének leírása címmel. Kedvtelései közé tartozott a szőlőművelés és a borászat is, 1872-ben egyik boráért elismerő oklevelet kapott.
Főbb művei:
A Bánság poslázairól, 1847;
Eszmék a közorvostan szabályozására Magyarországban, 1848;
A mennyházai ásvány-forrás vegy- és gyógytani tekintetben, némi tájékozásul azok számára, kik ezen gyógyfürdőt használni óhajtják (németül is), 1866.
