* Pozsony, 1890. október 11. – † Debrecen, 1959. július 14. / református lelkész, sémi filológus,
egyetemi tanár

Tanult a pozsonyi evangélikus, a pápai református teológiai akadémián, az utrechti és a budapesti egyetemen. 1914-ben segédlelkész. 1915-től Bukarestben hitoktató, 1916-tól tábori lelkész, 1917-től Szlavóniában Kórógyon lelkipásztor. 1919-ben visszament Bukarestbe, ahol az óromániai ref. egyházmegye esperese lett. 1921-től a pápai ref. teológián helyettes tanár; 1923-tól Debrecenben a ref. lelkészképző intézet, 1928-tól a debreceni egyetemen az ószövetségi tudományok tanára, 1941–1942- ben az egyetem rektora. 1950-től a debreceni teológiai akadémia tanára. Tevékenyen részt vett a Károli-féle bibliafordítás átdolgozásában. Hamar Istvánnal és Czeglédy Sándorral írta a Bibliai Lexikont (1931).

Főbb művei:
Az Ótestamentum felfogása a halál utáni életről, 1926;
Izráel első három királya a Koránban, 1934;
A tudományos és hívő teológia védelme, 1938.