Ivánka Imre
* Felsőszemeréd, 1818. december 9. – † Máriabesnyő, 1896. július 27. / honvédezredes, történész, politikus
Sopronban, majd a tullni katonai akadémián tanult (tanulótársa volt Görgei Artúr és Kazinczy Lajos is). Ezt követően Németországban és Csehországban szolgált. 1848 májusában Batthány Lajos miniszterelnök felhívására jelentkezett az alakuló nemzetőrséghez és a miniszterelnök titkáraként közreműködött a honvédsereg szervezésében. Néhány hónap leforgása alatt századosból ezredessé léptették elő. 1848 őszén egyik tagja volt annak a tárgyalóküldöttségnek, amely Windisch- Grätz-cel kívánt egyezkedni, de az osztrák tábornok nem fogadta őket. Visszafelé jövet Jellasics horvát tábornok felrúgva a hadijogot elfogatta őt és 1850-ig Königgrätzben rabságban tartották. 1861-től bekapcsolódott a magyar közéletbe, 1865– 1895 között megszakítás nélkül országgyűlési képviselő volt. 1878–1891-ben az Északkeleti Vasúttársaság vezérigazgatója. Egyik alapítója volt a Magyar Vöröskeresztnek, a Duna-gőzhajózási Társaságnak és az Országos Honvédegyletnek. A magyarországi szabadkőművesek nagymestere volt. A szabadságharccal kapcsolatos emlékeit több kötetben is feldolgozta. Szülőfalujában az egykori Ivánka-kúria helyén épült iskolában emléktáblát avattak a tiszteletére.
Főbb művei:
A magyar hadsereg mint szervezendőnek képzelve, 1861;
Gőzhajózás a magyar Dunán tájékozásul, 1862;
Négyhavi szolgálatom a magyar hadseregben 1848 június végétől október végéig, 1881;
A népfelkelésről, 1884.
