Irányi Dániel, Halbschuh
* Toporc, 1822. február 24. – † Nyíregyháza, 1892. november 2. / politikus, publicista, történetíró
Eperjesen, Késmárkon és Rozsnyón végezte középiskoláit, az eperjesi evangélikus líceumban bölcseletet és jogot tanult, itt a magyar ifjúsági egylet elnöke volt. 1842 augusztusában hivatalosan is kérvényezte, hogy korábbi vezetéknevét Irányira változtathassa. 1844-től Pesten ügyvéd, a reformmozgalmak híve. Jelentős szerepet töltött be a Pesti, utóbb Ellenzéki Kör, majd az 1848 márciusi pesti mozgalmak szervezése idején. 1848-ban igazságügyminiszteri titkár, Pest egyik képviselője, a Jelačić elleni önkéntes csapat tagja, utóbb Sáros vármegyei kormánybiztos. 1849-ben Debrecenben a békepárt ellenfele, majd pesti kormánybiztos. Az emigrációban Párizsban újságíró, 1859-ben a Magyar Nemzeti Igazgatóság jegyzője. 1866-ban Kossuth küldötte Bismarcknál. A kiegyezés után, 1868-ban Pécs város még távollétében választotta meg képviselőnek, 1869- től a 48-as párt elnöke. A 48-as békés parlamenti reformtaktika kialakítója, amelyet utóbb Kossuth támadott. A Függetlenségi Párt megalakulása után (1884) annak is elnöke, bár később befolyása csökkent. Küzdött a polgári házasságért és az analfabéták oktatásáért. Több cikkben is foglalkozott az 1848/49-es eseményekkel, franciául írt kétkötetes művében a magyar forradalom politikai történetét írta meg. Ez 1989-ben Szoboszlai Margit fordításában magyarul is megjelent.
Főbb művei:
Histoire politique de la Révolution de Hongrie 1847–1849 I–II. (Charles-Louis Chassin-nel), 1859–1860;
Megjegyzések báró Kemény Zsigmond emlékirataira, 1883;
Megjegyzések Madarász József emlékirataira, 1884.
