Horárik János
* Bán, 1808. május 19. – † Besztercebánya, 1864. május 20. / római katolikus pap, filozófus, közíró
Egy szlovák posztókészítő fia volt és a nyitrai gimnáziumban tanult meg magyarul és latinul. 1827-től Pesten a központipapi szeminárium növendéke volt, ahol a német, később a francia és az angol nyelvet is elsajátította. Ihász Gábor Györgygyel és másokkal megalapította a Magyar Nyelvművelő Társaságot. 1831-ben Nyitrán szentelték pappá, és a teológia tanára lett a helyi szemináriumban, majd pap Nagyugrócon és Németprónán. 1837-ben felhagyott a lelkészi szolgálattal és Pestre költözött. Egyre élesebben bírálta az egyház merev álláspontját számos gyakorlati kérdésben, végül 1845-ben kilépett a római katolikus egyházból. Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik eszmei előkészítőjét is látják benne, a maga korában modern filozófiai és természetbölcseleti nézeteket hirdetett, sőt egy könyvben is összefoglalta gondolatait. Ennek kéziratát megküldte az MTA-nak is, de ott nem értettek egyet a mű tartalmával és visszaküldték neki a szöveget, amely aztán elkallódott. A szabadságharc bukása után külföldön bujdosott, de a belviszonyok jobbra fordulása után sem publikálhatott a saját neve alatt, hanem álnéven jegyezte cikkeit és fordításait. Filozófiai gondolatait, amelyek elsősorban Ludwig Feuerbach nézeteire támaszkodnak, a legátfogóbban a Lipcsében 1847-ben megjelent önéletrajzi munkájában (Johann Horárik’s Kampf mit Hierarchie und Kirche in den Jahren 1841-45 – Horárik János harca a hierarchia és az egyház ellen az 1841-45. években) foglalta össze. Utolsó éveiben Besztercebányán lakott testvérénél. Végrendeletében azt kérte, hogy pap ne búcsúztassa és tetemét adják át az orvostanhallgatóknak boncolás céljából. Ezt végül nem teljesítették, de a pap, aki temetni szerette volna, el sem kezdhette beszédét a sírnál, mert váratlanul nagy zápor zúdult a gyászolókra.
