Holbay László
* Érsekújvár, 1923. dec. 30. / pedagógus, író
Szülővárosában érettségizett (1943), megkezdett egyetemi tanulmányait katonai behívás, front, hadifogság és egzisztenciális hányódás után csak 1959-ben tudta befejezni a po.-i Pedagógiai Főiskola levelező hallgatójaként. Szlovák–testnevelés szakos tanárként Naszvadon, majd Érsekújvárott tanított.
A háború utáni jogfosztottság első éveiben Érsekújvárott néhány diáktársával (Csicsátka Ottó, Décsy Gyula, Szőke István) baráti irod. kört hozott össze, s Menedék c. gépírásos lapjukban verseket közölt. 1947-ben hasonló módon saját verses füzetet állított össze (Erzsikék). Későbbi szórványos közlések után 1996-ban és 1997-ben próza- és verskötetet adott ki. Kezdettől a Holbay írói nevet használja.
Művek: Reggeli Londonban – Üzenet a föld alól, kisregények, Dsz. 1996; Elfelejtett énekek, v., uo. 1997.
Irodalom: Mint fészkéből kizavart madár. A hontalanság éveinek irodalma Csehszlovákiában 1945–1949 (összeáll. Molnár Imre és Tóth László) Bp. 1990.
V. E.
Hibát talált?
Üzenőfal