Györy Dezső

* Rimaszombat, 1900. márc. 19. – † Budapest, 1974. febr. 1. / költő, író, publicista

Iskoláit szülővárosában végezte, 1918-ban hadiérettségit tett, majd tisztképző tanfolyamokon vett részt. 1919 januárjától az Eötvös Kollégium magyar–német szakos diákja volt; a kollégium küldötteként díszőrséget állt Ady ravatalánál. 1920-ban ösztöndíjasként Németországba utazott, Hamburgban, a kereskedelmi iskolában szerzett diplomát. Hazatérve újságíró lett, előbb a Gömöri Magyar Gazda és a Losonci Hírlap munkatársa, 1924-től a Kassai Napló, 1925-től a PMH irodalmi mellékletének, a Magyar Vasárnapnak felelős szerkesztője. Az Íróink arcképcsarnoka c. sorozata miatt elmozdították tisztségéből. Tiltakozásul megjelentette a Levelezőlap – barátaimnak c., kisebbségi körökben híressé vált írását, amelyre Fábry Zoltán reagált Válaszlevelezőlap címen. Prágai tartózkodása sorsdöntő volt. Megismerkedett a prágai magyar diákok Szent György Körével, a későbbi Sarló tagjaival. Velük kapcsolatban fogalmazódott meg benne a küldetéstudat, a felvidéki magyarság iránti elkötelezettsége (Kisebbségi Géniusz, A Mi Lapunk 1927). A Sarlóval való termékeny kapcsolatból születtek olyan expresszionista jellegű versek, mint A magyar falu, Láthatatlan gárda stb. Átmeneti nevelősködés után az aktivista Magyar Újság (1933–1938) szerkesztője lett, az itt kifejtett munkássága a magyar antifasiszta és háborúellenes publicisztika élvonalába emeli. Csehszlovákia széthullása, a fasiszta szlovák állam megalakulása menekülésre késztette, az akkor Mo.-hoz tartozó Beregszászra költözött. Itt vészelte át félillegalitásban a háborús éveket. 1949-ben Bp.-re települt, itt élt haláláig.

Költői ambíciói németországi tartózkodásakor bontakoztak ki, az innen küldött versek, úti beszámolók adják első kötete anyagát. Komolyabban csak hazatérte után kezdett verselni, első verseit a századforduló magyar költői hagyománya, majd Heine és Ady ihletik, később Szabó Dezső expresszionizmusa hat rá. A húszas évek második felére alakítja ki saját hangját. Publicisztikai töltetű és hangvételű, laza formakultúrájú verseiben a szlovákiai magyar társadalom sorskérdéseit, a kisebbségi helyzet ellentmondásait veti fel. Igazi közösségi költő. Tollát nem a maradandó művészi produkció belső kényszere, hanem a felelősségtudat, az azonnali és minél szélesebb körű társadalmi hatás igénye vezeti. Lírájában nincs privát hangulat, muzikalitás, sejtelmesség, gyönyörködtető elem. Költői üzenete gyakran realizálódott rögtönzött, csiszolatlan, elnagyolt formai megoldásokban, nyelvi archaizmusokkal, pongyola stiláris megoldásokkal, képzavarokkal tarkítottan. Költészetének korabeli hatását nem művészi erejében, hanem helyzeti energiájából fakadó történelmi jelentőségében, a társadalmi-politikai eseményekkel közvetlenül összefüggő költői reagálásokban, a szociális igazságtalanságok elleni tiltakozásokban, az állhatatos és következetes antifasizmusban és háborúellenességben, a Fábry által hirdetett vox humana eszméinek költői megfogalmazásában kell keresni. A harmincas években válik igazán találóvá Móricz Zsigmond korábbi jellemzése: „Elsősorban és teljesen politikai költő.”

A szeizmográf érzékenységével figyeli a kül- és belpolitikai eseményeket, különösen a németországi fejleményeket. Soha nem tapasztalt közelségbe kerül munkásságában a költő és publicista, gyakori átfedésekkel alakul mindkét irányú tevékenysége, sokszor vezércikk-kereteket kitöltő mondanivaló tömörül össze költői ihletében érdes szövésű, agitatív versekké. Sokan Gy. költői pályájának csúcsát, a magyar antifasizmus egyik legjelentősebb költői dokumentumát látják a Magyar Hegyibeszéd 1939 karácsonyán c. csaknem 400 soros poémájában, amely lényegében egy kollektív érvényű önéletrajz: átíveli a felvidéki magyar kisebbség két évtizedes történelmét. Erre is célozva nevezte őt Fábry „par excellence szlovákiai magyar költő”-nek.

Háború utáni sorsa azokat látszik igazolni, akik szerint a kisebbségi létforma életeleme, ihlető ereje volt Gy.-nek, többségi helyzetbe kerülve elhallgatott. A személyi kultusz légkörében bizalmatlanság és értetlenség fogadta költészetét és költői múltját. Az ötvenes években műfajt vált, romantikus ihletésű és sodrású regényeket ír a magyar történelem, főként az 1848–49-es szabadságharc témaköréből. Munkásságát nemcsak olvasói népszerűség, hanem társadalmi megbecsülés is övezte. 1956-, 1958- és 1970-ben József Attila-díjjal jutalmazták.

Művek: Hangulatok és gondolatok dalban és prózában, Galánta 1921; Százados adósság, v., Rimaszombat 1923, 1924; A láthatatlan gárda, v., uo. 1927; Újarcú magyarok, v., Berlin 1927; Hol a költő?, v., Kassa 1931; A hegyek árnyékában, v., Po. 1936; Zengő Dunatáj, v., Eperjes 1938; Emberi hang, v., Po. 1940; Magyar hegyibeszéd, v., Bp. 1940; A veszedelmes ember, r., uo. 1950; Ismerd meg hazádat, képes honismertető, uo. 1953; Az első honvédek, r., uo. 1953; Négy nap dörgött az ágyú, r., uo. 1953; Bujdosók tábortüze, r., uo. 1954; Viharvirág, r., uo. 1955; Vérehulló szerelem, r., uo. 1957; Zengő Dunatáj, vál. v., uo. 1957; Sorsvirág, r., uo. 1959; A nagy érettségi, r., uo. 1960; Gömöri rengeteg, r., uo. 1960; Az élő válaszol, v., uo. 1963; Veronika, r., uo. 1965; Tűzvirág, r., uo. 1966; Az „újarcú magyarok regénye”, r., ISZ 1967/6–10, 1968/1; Emberi hang, vál. és új v. (válogatta Sándor László), Bp. 1970; Két végzetes korona, r., uo. 1973; Férfiének, vál. és új v. (válogatta Czine Mihály), uo. 1974.

Irodalom: Fábry Zoltán: Költőhöz vezérlő kalauz. = F. Z.: ÖÍ 8., 1989; Szalatnai Rezső: Gy. D. költészete, 1932; Turczel Lajos: Vérehulló szerelem. = T. L. Írások mérlegen, 1958; Csanda Sándor: Első nemzedék, 1968; Duba Gyula: Gy. D. költészete, ISZ 1971/3; Szeberényi Zoltán: A vox humana poétája, 1972; Turczel Lajos: Ismeretségem és barátságom Gy. D.-vel, ISZ 1990/2.

Sz. Z.