* Rozsnyó, 1708. május 5. – † Győr, 1795. október 14. / orvos, természetbúvár
Csetneken, Késmárkon, Sopronban és Pozsonyban tanult. A Szepességben Fischer Dániel (Késmárk)mellett készült orvosnak két esztendeig, már semimedicusként került Jénába, ahol 1731–1733 között tanult és megszerezte az orvosdoktori oklevelet. Visszatért szülővárosába, de 1734-ben Győrött telepedett le és városi orvos lett. Gyógyító munkája mellett foglalkozott matematikával, fizikával és alkímiával is. Alkimista társai: gróf Török Lajos, Johannes Bergen, Ventz generális, Pápai Molnár Mihály református pap. Mária Terézia 1741-ben testvérével, Gömöry Jánossal nemesi rangra emelte. Érdekelte a fertőző betegségek, különösen a kolera elleni védekezés lehetősége. Számos latin nyelvű értekezés szerzője. A magyar orvosi irodalom úttörői között tartják számon.
Főbb művei:
A pestisről való orvosi tanácslás, 1739;
Praxis medica usui apothecae manualis pharmaceuticae accomodata, é. n.
