Glatz Jakab
* Poprád, 1776. november 17. – † Pozsony, 1831. szeptember 25. / evangélikus lelkész, egyháztörténész, gyermekkönyv író
1788-ban a késmárki líceumban kezdte középiskolai tanulmányait, egy évet Miskolcon is eltöltött, ahol magyarul tanult. Ezt követően a pozsonyi evangélikus líceum diákja lett. 1796-ban Jénában teológiát hallgatott, majd elfogadta Salzmann (1744–1811) schnepfenthali (ma: Waltershausen része) evangélikus lelkipásztor és pedagógus, ismert filantróp meghívását és mellette tevékenykedett 1803-ig. 1804-ben Bécsben ev. lelkészi hivatalt vállalt, amelyet egyre romló egészségi állapota miatt csak 1816-ig töltött be. 1824-ben Pozsonyban telepedett le. A reformáció 300. évfordulója alkalmából számos egyháztörténeti tanulmányt publikált a hitújítás magyarországi történetéről. Gyermekeknek és az ifjúságnak szánt, németül írt, majd több nyelvre is lefordított szépirodalmi és ismeretterjesztő munkái, olvasókönyvei nagyon népszerűek voltak a korabeli Európában. Magyarul már halála után, az 1840-es évektől kezdtek megjelenni. Kiterjedt levelezést folytatott szepességi értelmiségiekkel, így Rumy Károly Györggyel (Igló) is.
Hibát talált?
Üzenőfal