Géczi Lajos

* Mokcsakerész, 1926. máj. 30. / önkéntes néprajzgyűjtő, honismereti író

Középiskolába Ungvárott járt (1938–1944), majd szovjet fogságba került, ahonnan 1949-ben tért haza. Az eperjesi közgazdasági szakközépiskolában érettségizett (1952). Ezt követően nyugdíjba vonulásáig (1987) Nagykaposon tanított. Közben levelező tagozaton magyar–orosz szakos tanítói képesítést (1956), majd pedig középiskolai tanári oklevelet szerzett (1959).

Intenzívebben nyugdíjba vonulása óta foglalkozik néprajzgyűjtéssel. Elsősorban a szöveges folklór, azon belül is a  népmese, -monda  és -költészet kutatásában jeleskedik. Meghatározó szerepe volt a nagykaposi Erdélyi János-kultusz kialakításában, többedmagával létrehozta az Erdélyi János Emlékszobát. Fogságbeli élményeit könyv alakban jelentette meg (Civilek hadifogságban, Po. 1992). Elsőként jelentetett meg jelentős népmese- és monda- gyűjteményt a kutatás számára korábban fehér foltként szereplő Ung-vidékről és Ondava mentéről. Publikációi különböző tanulmánykötetekben, valamint hazai és mo.-i kulturális és tudományos  lapokban  jelennek  meg.

A Magyar Néprajzi Társaság a legeredményesebb társadalmi gyűjtőknek járó Sebestyén Gyula-emlékéremmel tüntette ki. Ezenkívül számtalan Csemadok-elismerésben részesült, és birtokosa a Márton Áron-emlékéremnek is.

Művek: Erdélyi János, Nagykapos 1968; Erdélyi János emlékezete, Po. 1989; Ungi népmesék és mondák, Po.–Bp. 1989; Ondava menti népmesék és mondák, Po. 1994; Ondava menti népköltészet, Po. 1998.

Irodalom: Liszka József: Géczi Lajos: Ungi népmesék és mondák, rec., Hungarológiai Értesítő 13/3–4; uő: Fehér foltok – eltűnőben. Gondolatok Géczi Lajos Ondava menti népköltészet című kötetéről, rec., ÚSZ 1998. 9. 18.; L. Juhász Ilona: Adalékok Géczi Lajos portréjához, Katedra 2000/4.

L. J.