Frivaldszky János
* Rajec, 1822. június 17. – † Budapest 1895. március 29. / zoológus, az MTA tagja (1873)
Frivaldszky Imre (Bacskó) természettudós unokaöccse. A gimnáziumot Trencsénben, Nagyszombatban és Léván végezte, de érettségit Vácott tett. Egyetemi tanulmányait a pesti Mérnöki Intézetben végezte, de már 1843-tól dolgozott nagybátyja mellett és részt vett az általa szervezett expedíciókban is (1844 – Töröko., 1846 – Balkán, Kis-Ázsia, Dél-Itália). 1848-ban megszerezte a mérnöki oklevelet, de gyakorlatot nem folytatott. 1852-ben az MNM Állattárának segédőre, 1870- ben igazgató őre. Fáradhatatlan gyűjtőmunkájának eredményeként igen sok ízeltlábú fajjal gazdagodott az állattár gyűjteménye. Működési területe a faunakutatás volt, ezen belül főleg a rovarokkal foglalkozott. Több rovarfajt róla neveztek el. Ő volt a magyarországi barlangok első kutatója, ugyancsak ő készítette az első madár-összefoglalást is. Az MTA 1865-ben levelező, 1873-ban rendes tagjává választotta. Számos cikke jelent meg hazai és külföldi szakfolyóiratokban Több magyarországi és külföldi tudományos társaságnak és akadémiának volt tagja.
Főbb művei:
Adatok a magyarhoni barlangok faunájához, 1865;
A magyarországi egyenes röpüek magánrajza, 1867;
A magyarországi téhelyröptűek (Coleoptera), 1867;
Állattani kirándulásaim Orsova, Mehádia és Korniareva vidékén, 1873;
Magyarország téhelyröptűinek futonc féléi (Carabidae), 1874;
Adalékok Máramaros vármegye faunájához, 1875;
Adatok Temes és Krassó megyék faunájához, 1875;
Madarak és rovarok (In: Budapest és környéke), 1879; Aves Hungariae, 1891.
Hibát talált?
Üzenőfal