* Martonfalva, 1878. május 30. – † Budapest, 1952. január 29. / piarista tanár, könyvtáros, történetíró
Teológiai és bölcsészeti tanulmányait Budapesten végezte. 1901-ben szerezte tanári oklevelét és ekkor pappá is szentelték. Bölcsészdoktori címét 1904-ben kapta meg. 1903–1907-ben Veszprémben dolgozott. 1907-ben Vácott, 1908-tól Budapesten volt tanár. Haláláig a kegyesrend könyvtárosaként és levéltárosaként is tevékenykedett. Történeti kutatásai elsősorban rendjének múltjára terjedtek ki, de tanulmányozta a magyar oktatásügy történetét és több könyvben foglalkozott gróf Batthány Lajos életével is. Tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak és a Magyar Pedagógiai Társaságnak.
Főbb művei:
Halápy Konstantin emlékezete 1698–1752, 1903; A veszprémi Szent Anna-kápolna története 1742–1907, 1907; A budapesti
piarista telek története, 1914; Gróf Batthány Lajos utolsó napjai, 1927; Gróf Batthány Lajos laibachi fogsága, 1930;
Gróf Batthány Lajosné, 1998.
