* Ipolyvisk, 1842. április 11. – † Pannonhalma, 1909. október 27. / bencés szerzetes, pannonhalmi főapát, természettudományi író, az MTA tiszteleti tagja

A komáromi gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait, a pannonhalmi bencés rend líceumában érettségizett 1858-ban, majd Lipót néven belépett a bencés rendbe. 1864–1874 között a magyar történelem, valamint a fizika tanára volt a pannonhalmi főapátsági líceumban, 1874–1882 között az esztergomi főgimnázium igazgatója volt. 1882–1892-ben a szegedi tankerület főigazgatói tisztét töltötte be. 1893-tól haláláig ő volt a pannonhalmi főapát. 1885-ben nagyobb tanulmányúton járt Bajorországban, majd 1889-ben Szerbiában és Bulgáriában. Szak- és tankönyvíróként is nagyon termékeny volt. Matematika-, fizika- és kémiatankönyveit a középiskolákban használták, de gyakran foglalkozott a tanügy reformjának kérdéseivel és oktatásszervezéssel is. Legjelentősebb tankönyve a Természettan (1871). Összesen tizenegy kiadást ért meg, az utolsót 1912-ben. Egyszerű nyelve, kitűnő kísérletei, a fizika újabb eredményeinek ismerete tette népszerűvé művét. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1882-es győri vándorgyűlésén előadást tartott Poggendorf kettős megosztású villámgépéről. De már az egri vándorgyűlésen (1868) is előadott az alkímia történetéről. Több fizikai tárgyú cikke jelent meg, foglalkozott a szaknyelvvel is.

Főbb művei:
Felsőbb mennyiségtan elemei, 1871;
Természettani műszótár, 1871;
A vegytan alapvonalai, 1872;
A vegytan rövid vázlata, 1872;
Győr, Pannonhalma, Hédervár, 1874;
Győr megye és város egyetemes leírása,1874;
A bajor középiskolák szervezete és eljárása, 1888.