Jeles felvidéki személyiségek

Farkas Jenő (egyházi személyiség, író, költő)

* 1922. január 18., Szenc – † 1979. szeptember 18., Albár / plébános, költő, műfordító

Farkas Jenő pap-költő 1922-ben született Szencen. Itt érettségizett 1941-ben. Teológiai tanulmányait Esztergomban végezte. A Hittudományi Főiskola befejezése után 1946-ban szentelték pappá. 1949 júliusa és 1952 augusztusa között káplánként Nádszegen működött. Pozsonyban, Csicsón, Kiskeszin, Bajtán, Nagymegyeren, Albáron teljesített lelkipásztori szolgálatot.
Az 1950-es években kezdtek megjelenni versei, műfordításai. Jeles szlovák költők verseit fordította magyar nyelvre, köztük Andrej Sládkovič (1820-1872), Ján Botto (1829-1881), Andrej Plávka (1907-1982) műveit, de fordított prózát is, például népmeséket Pavol Dobšinský (1828-1885) népmesegyűjteményéből. Szlovák szerzők műelemzéseit, könyvismertetéseit szintén lefordította magyar nyelvre, például Eugen Pauliny utószavát a szlovák népmesékhez vagy Milan Pišút utószavát Andrej Plávka válogatott verseihez.
1964-1976 között volt nagymegyeri plébános. Ebben az időben születtek a „Csendország” (1965) és „A valaki jár a nyomomban” című verskötetei, amelynek ihlető közege Nagymegyer volt. 1979. szeptember 18-án halt meg Albáron. Szencen van eltemetve.
2006. június 23-án Farkas Jenő pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából bronz emléktáblát lepleztek le Nagymegyeren a Zárda iskola falán. Az emléktábla alkotója Kligl Sándor, szegedi szobrászművész volt. Kezdeményezője a Csemadok Nagymegyeri Szervezete, A Római Katolikus Egyház és a Kolping Társaság volt. Az emléktábla elkészítését a Polgári Magyarországért Alapítvány biztosította. 2007 óta minden év tavaszán a Római Katolikus Egyház és a Csemadok Nagymegyeri Alapszervezete, valamint a Corvin Mátyás Magyar Tannyelvű Gimnázium megszervezi a városban a „Farkas Jenő szavalóversenyt“.

Művei:
1. Csendország (Bratislava, SVKL, 1965)
2. Valaki jár a nyomomban (Bratislava-Budapest, Madách Kiadó – Szépirodalmi Kiadó, 1969)
3. Ballada és zsoltár (posztumusz, 1999)

Műfordításai:
1. Ján Botto: Jánosík halála, versek. Bratislava, Magyar Kiadó, 1955
2. Andrej Sládkovič: Marina. A gyetvai legény, elbeszélő költemények. (Bevezetés Rácz Olivér). Bratislava, Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó, 1957.
3. Pavol Dobšinský: Az elvarázsolt erdő, népmesék, Utószó Eugen Pauliny. Bratislava, Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó, 1960
4. Andrej Plávka: Liptói pásztorsíp, válogatott versek; (válogatta és utószó Milan Pišút). Bratislava, Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó, 1962

Életéhez kapcsolódó települések: Szenc, Esztergom, Pozsony, Csicsó, Kiskeszi, Bajta, Nagymegyer, Albár

Kategóriaországos
Életéhez kapcsolódó településekSzenc [Senec], Pozsony [Bratislava], Csicsó [Číčov], Kiskeszi [Malé Kosihy], Bajta [Bajtava], Nagymegyer [Veľký Meder], Albár [Dolný Bar]
Működési ideje20. század
Tevékenységi köregyházi személyiség / író, költő
ForrásinformációkVarga László: Nagymegyer 1268-2008, Nagymegyer Város Önkormányzata, 2009
Rövid Url
ID92388
Módosítás dátuma2019. augusztus 29.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfrissebb bejegyzések

Hamarosan kezdetét veszi az 50. Duna Menti Tavasz
Nemzeti Összetartozás Napja
Tompa Mihály Országos Verseny – Élő közvetítés április 29-én és 30-án
Palóc Népművészeti Tábor
Elhunyt Z. Urbán Aladár
Ünnepi pillanat Csábon: leleplezik Mikszáth Kálmán egészalakos szobrát

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
3 esemény,
XX. Kodály Napok
2 esemény,
2 esemény,