* Nyíregyháza, 1837. augusztus 15. –  † Selmecbánya, 1928. december 3. / bányamérnök, akadémiai tanár

Tanulmányait szülővárosában kezdte, a középiskolát Eperjesen végezte. A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián bányászatot hallgatott. 1859-től ugyanitt a matematikai tanszéken tanársegéd, 1967-től rendes tanár. 1872-ben a géptani tanszék vezetését vette át. 1876-tól 1892-ig, nyugalomba vonulásáig az Akadémia igazgatója. Utána Selmecbánya országgyűlési képviselője. 1881–1892 között szerkesztette a Bányászati és Kohászati Lapokat. Matematikát, valamint mechanikát és gépészetet adott elő. Jelentős szerepe volt a bányászati, valamint a vele kapcsolatos tudományok fejlesztésében és magyar szaknyelvének kialakításában. Több bányászati, kohászati és kémiai szabadalma ismeretes, és szakirodalmi tevékenysége is számottevő. Az első volt a magyar műszaki irodalomban, aki a fogaskerekek számításával és ennek egyszerűsítésével foglalkozott. Tanártársával, Sóltz Vilmossal (Svedlér) együtt nagy teljesítőképességű világítógáz-fejlesztő készüléket, Schenek Istvánnal akkumulátort (Farbaky–Schenek-féle akkumulátor, 1885) talált fel. Erről szóló tanulmányukat (Az elektromos akkumulátorokról, Bányászati és Kohászati Lapok, 1885) az MTA Marczibányi-díjjal jutalmazta. Nyugalomba vonulása után tevékenyen részt vett a közgazdasági életben, és nagy érdemei voltak a bányászat és a vele rokon iparágak fejlesztésében.