* Gölnicbánya, 1816. március 2. – † Jászó, 1881. január 20. / bányamérnök, bányatanácsos, akadémiai tanár
1836–1840 között a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián bányászatot, kohászatot és erdészetet tanult, majd a geológiai ismeretek elmélyítése céljából Bécsben Wilhelm Haidinger (1795–1871) osztrák mineralógus mellett folytatott tanulmányokat. 1840–1844 között horvátországi és más külföldi bányaműveket tanulmányozva utazgatott. 1844-től a bányaműveléstan tanársegéde lett Adriányi János bányatanácsos mellett a selmecbányai Akadémián. 1846-ban az egyik Selmecbánya melletti tárna (Bibertárna) bányatisztje lett és alaposan megismerkedett a környék szinte teljes bányarendszerével. 1855-től a selmeci Akadémia bányászati tanszékének vezetője lett és 1870-ig itt tanított. Egy évig még a selmecbányai főbányagrófi hivatal előadójaként tevékenykedett, de gyakori betegsége miatt saját kérésére nyugdíjazták. Kassára, majd Jászóra költözött és a jászói apátság bánya-, erdő- és jószágügyi tanácsosaként tevékenykedett haláláig. Elsősorban mint jeles tanárt tartották számon, fia és unokája is bányamérnökként tevékenykedett. A magyarországi bányászati és kohászati szakemberképzés történetével is foglalkozott. Szakmai folyóiratokat, bányászati évkönyveket szerkesztett, számos szakcikket publikált.
Főbb művei:
Geschichte der Berg- und Forstakademie in Schemnitz, 1865;
A Selmeczi magyar királyi bányász- és erdész-akademia évszázados fennállásának Emlékkönyve 1770–1870, 1871;
A vas geológiája, 1888.
