Dudich László

* Lekér, 1901. március 9. – † Almásfüzitő, 1980. október 26. / tanár, néprajzi gyűjtő, amatőr entomológus

Kántortanítói családból származott: apja id. Dudich Endre (Lekér, 1875. április 22. – Zseliz, 1941. október 12.) néptanítóként 1899–1932 között Lekéren tanított, majd politikai okokból kényszernyugdíjazták. Fia a sárospataki tanítóképző elvégzése után Farnadon, Naszvadon, Izsán és Lekéren tanított egészen a II. világháború végéig. A csehszlovákiai magyarok jogfosztása idején, 1947-ben Magyarországra menekült és először Tárkányban, majd Almásfüzitőn lett pedagógus. 1956 júniusában kinevezték a négyosztályos iskola igazgatójává. Szülőfalujában, Naszvadon és Izsán népdalokat gyűjtött, 300 oldalnyi, két kötetes gyűjtőfüzetét (Izsai népdalgyűjtemény I-II., 1928), valamint Izsa és népe c. monográfiáját (1932) a budapesti Magyar Néprajzi Múzeumnak ajándékozta. Ez utóbbi munkájában bemutatja az izsai emberek életét a születéstől a halálig, de összefoglalja a helyi földművelés, halászat, vadászat, valamint az egyház történetét is. A lepkékhez már gyermekkorában is vonzódott, és amikor Magyarországon letelepedett, a Földművelésügyi Minisztérium felhívására 1950-től maga is rovargyűjtésbe fogott és pedagógustársaival nemcsak az almásfüzitői iskola részére, hanem az ország különböző általános iskoláinak megrendelésére is szemléltető rovargyűjteményeket állított össze.

Főbb művei: Római katolikus egyházi énekek, 1935.