* Nagyszombat, 1531. június 1. – † Bécs, 1584. június 13. / humanista történetíró, orvos, kartográfus
Bécsben, Wittenbergben, Strassburgban, Párizsban végezte tanulmányait. Padovában 1553-ban Oláh Miklós költségén orvostudományt tanult, 1557-ben Bolognában egyetemi tanár, 1564-től Bécsben Miksa és Rudolf császárok udvari orvosa és történetírója. A Duna-táji filológus humanizmus egyik kimagasló képviselője. Szoros kapcsolatai voltak francia és német tudósokkal, írókkal. Számos nyelven írt és beszélt. Európa-szerte ismert kézirat- és könyvgyűjteményének hatalmas anyaga alapján – amely a bécsi Nationalbibliothekba került – szövegkritikai kutatásokat végzett. Kisebb monografikus munkái mellett több értékes forrásmunkát tett közzé. Így az addig legteljesebb Janus Pannonius-kiadást (1569), Ransanus magyar történeti munkáját (1558). A teljes Bonfini-kiadáshoz kiegészítést írt. A magyar vonatkozású történeti munkák kiadásával jelentős szolgálatot tett az ország külföldi megismertetéséért. Francia, német és svájci tudósokkal levelezett, több mint 50 munkáját Bázelben és Antwerpenben adta ki. Latinul megírta Eger 1552-es, Szigetvár 1556-os ostromának sikeres visszaverését, Temesvár elestét és Tokaj Schwendi Lázár által történt elfoglalását. Mint latinul verselő költőt is számon tartjuk, de legnagyobb sikerét kétségtelenül a számos kiadást megért emblémagyűjteményével (Emblemata, Antwerpen, 1564) aratta. A magyar törvények kiadása terén is szerzett érdemeket: megjelentette Werbőczy István Tripartitumát, de elkészítette Magyarország térképét is (1566. évi Erdély-térképe Johannes Honterus, 1571. évi Magyarország-térképe Lázár diák munkájának magyaros névírású, kiegészített, javított változata). Halálát agyvérzés okozta.
Főbb művei:
Emblemata, Cum Aliquot Nummis Antiqui Operis, 1564 (a következő években számos további kiadása is megjelent, még franciául is).
