* Vágfarkasd, 1910. augusztus 9. – † Budapest, 1999. január 27. / irodalomtörténész, műfordító, szótáríró

Az érsekújvári reálgimnáziumban érettségizett, majd egy évet Párizsban, a Sorbonne Egyetemen töltött. Hazatérve a prágai Károly Egyetemen francia–magyar szakon tanult, ahol 1936-ban szerzett tanári oklevelet. Baloldali érzelműként egyik alapítója lett a Sarlónak és szoros kapcsolatot ápolt cseh baloldali értelmiségiekkel. 1936–1939 között a kassai magyar gimnáziumban tanított. 1939 őszétől a párizsi egyetem ösztöndíjasaként Franciaországban tartózkodott, ahol bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba. 1945–1950 között a párizsi Magyar Intézet tudományos igazgatója, majd főigazgatója volt. 1950–1957 között a Külügyi Főiskolán, 1957–1980 között az ELTE Szláv Filológiai Tanszékén egyetemi docensként, később profeszszorként oktatott. Irodalomtörténészként elsősorban a francia és a cseh irodalommal foglalkozott. Megírta a francia irodalom első átfogó magyar nyelvű történetét, két monográfiát is megjelentetett Romain Rollandról. Bohemistaként legjelentősebb műve a Cseh–magyar szótár I-II. (1960), emellett több antológiát szerkesztett francia, illetve cseh írók és költők alkotásaiból.

Főbb művei:
Karel Čapek, 1961;
Romain Rolland, az ember és író, 1961; Hašek világa, 1963;
A francia irodalom története III., 1963;
A közép-európai ember, 1973;
Válságok és változások, 1989.