* Pozsony, 1913. március 15. – † Kolozsvár, 1995. szeptember 15. / mérnök, fizikai
szakíró, egyetemi tanár
Édesapja vasúti mérnök és műszaki tanácsos volt, így a család gyakran költözött. Emiatt elemi és középiskolai tanulmányait különböző városokban (Lugos, Kaposvár, Hatvan, Szeged, Székesfehérvár) végezte. A budapesti József Nádor Műegyetemen 1939-ben szerzett villamos gépészmérnöki oklevelet, majd katonai szolgálata idején (1939-1941) geodéta mérnökként tevékenykedett. 1941–1945 között a budapesti műegyetem fizikai intézetében tanársegéd volt és molekulaspektroszkópiával foglalkozott. 1944 őszén találat érte az optikai laboratóriumot, ezért az ostromot követően, 1945 márciusában Kolozsvárra utazott, ahol felesége rokonsága élt. Munkát vállalt, a helyi Dermata cipőgyár tervező mérnöke lett, majd 1948- tól egyetemi tanár a Bolyai, ill. Babeş-Bolyai Egyetemen nyugalomba vonulásáig (1978). Kezdetben sok területet (hőtant, optikát, elektromosságtant, atomfizikát, csillagászatot és filozófiát) oktatott. 1959 után a román és a magyar egyetem öszszevonását követően évekig nehézséget okozott számára, hogy románul kellett előadnia, később ismét engedélyezték bizonyos tárgyak magyar nyelven történő oktatását. Tudományos tájékoztató és műszaki cikkek szerzője. 1954-től 1964-ig a Matematikai és Fizikai Lapok egyik szerkesztője. Fizikai és fiziológiai írásait szaklapok közölték. Legjelentősebb tanulmánya a fémek belső fényelektromos hatásáról a Fizikai Szemlében jelent meg (1978/7). Filozófiai témájú cikkeket is írt. Fia, Dezső Gábor (1947–2006) matematikus, egyetemi docens volt Kolozsvárott.
Főbb művei:
Több fényt! (ifjúsági kiadvány, románul 1968-ban), 1963;
Svédországi úti jegyzetek, 1969 (kézirat); Két emberpár, négy tudós, három Nobel-díj (összeállítás), 1970;
A lézersugár, 1972;
Mozgás, erő, energia, 1980.
