* Nyitra, 1862. június 19. – † Esztergom, 1933. szeptember 11. / történetíró, római katolikus pap, az MTA levelező tagja (1926)
Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte. Esztergomban és a pozsonyi Emericanumban, végül a pesti Központi Papnevelő Intézetben bölcseletet és teológiát hallgatott. 1885-ben Nagysurányban szentelték pappá. 1887-ben a Szent István műintézet és könyvnyomda igazgatójává nevezték ki. 1896-ban ő rendezte a millenniumi kiállítás irodalomtörténeti részét. 1888-ban megalapította a Katholikus Egyházi Közlönyt, 1899-ben a Központi Kongrua Bizottság titkára. 1891- től az Egyetemi Könyvtárban dolgozott, 1913-ban esztergomi kanonok, 1930-tól székesfehérvári főesperes volt. Szerkesztette a Monumenta Ecclesiae Strigoniensis III. – 1321-1349 kötetét (1924). A Szent István Akadémia 1915-ben tagjává, az MTA 1926-ban levelező tagjává választotta. A Borovszky Samu szerkesztette vármegye-monográfiasorozatban ő írta meg Nyitra (1899), Pozsony (1904) és Pest-Pilis-Solt (1907) vármegye történetét.
Főbb művei:
A magyarországi főpapnevezések történelmének vázlata 1000–1526, 1885;
A karthauziak Magyarországban, 1889;
Szentek élete, különös tekintettel a magyar szentekre és azokra, akik Magyarországon ősrégi időktől fogva kiváló tiszteletnek örvendenek, valamint a különböző védőszentekre I-II., 1900; Ezer éves küzdelem ezer éves határainkért, 1912.
