Csontos Vilmos

* Garamsalló,  1908. okt. 11– † Zseliz, 2000. szept. 12. / költő, emlékiratíró

A paraszti szegénység legmélyéről jött. Öt elemi elvégzése után kenyérkeresetre kényszerült. Eleinte napszámos, részarató volt, majd kitanulta az épület- és bútorasztalos szakmát. Művelődésre, költői hajlamainak kiteljesítésére csak autodidakta módon, szabad idejének rovására kerülhetett sor. – Első verseit a Bars c., Léván megjelenő hetilap közölte. Lírájában az autodidaktákra jellemzően rendkívül szoros a kapcsolat a versalany és a valóság, a versképző ihlet forrása között. Csaknem minden sora önvallomás, szinte kizárólag önmagát és közvetlen környezetét írja, egész életútja nyomon követhető verseiben. Költői eszköztárán a nagy magyar klasszikusok (Arany, Petőfi, Ady) és a magyar népköltészet formakincse, valamint a népi írók mozgalmának (Erdélyi József, Sinka István) hatása érezhető. Már kezdetben kialakultak s a későbbiekben alig változtak verstechnikájának jellemzői: a vershelyzet többnyire leírásos rögzítése, az ihletet kiváltó hangulat-gondolat-élmény kifejtése, majd a költemény poénszerű lezárása a tanulság, az üzenet, a megőrzésre érdemes emlék megfogalmazásával, s mindez hagyományos, rímes-ritmusos formában. Cs. költészete tematikailag néhány motívumkör kiemelésével rendszerezhető. Túlnyomó többségében a gyermek- és ifjúkor, a felnőtté válás és társadalmi beilleszkedés, a történelmi kataklizmák stb. küzdelmeit felidéző nosztalgikus emlékképek, az idő múlásán, az öregedés elkerülhetetlenségén és romboló hatásán töprengő gondolatok jelentik számára a versképző ihletet. A legfrekventáltabb motívumkör a szülőföldhöz, a szeretett tájhoz és népéhez fűződő érzelmeit, töretlen hűségét és ragaszkodását tükröző képek, hangulatok, vallomások, továbbá a családi és közösségi kapcsolatok vigasztaló melegét, az emberiségnek a falusi költő által felfogható gondjait „időbe véső” lírai megnyilatkozások. Cs. soha nem akart más lenni, mint falusi költő, a falu emberének dalosa, aki küldetésként fogja fel a költészetet, meghatározó feladata  naponként  „rátalálni  a szenvedésre”, s eldalolni a szenvedők helyett. Sorjázó köteteivel széles körű olvasótáborra tett szert. Munkásságát társadalmi díjak is övezik: 1975-ben a Szlovák Írók Szövetsége Díját, 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét kapta.

Művek: Magyar ugaron, v., Léva 1932; Üzent a föld, v., uo. 1934; Üzentek értem, v., Zseliz 1936; Tovább kell menni, v., Gyoma 1941; Kell itt a szó, vál. v., Po. 1956; Hiszek az emberben, v., uo. 1961; Új sze- relem, v., uo. 1966; Csendes lobogással, vál. v., uo. 1968; Gyalogút, önéletrajz, uo. 1972; Örökség, v., uo. 1973; Dalol a föld, vál. v., uo. 1978; Estéli ének, v., uo. 1982; Veletek vagyok, v., uo. 1987; Pacsirta- szó, vál. v., Miskolc 1995; Pitypalatty, gyv., 1996; Hattyúdal, v., Dsz. 1998; Mezei bokréta, v., 2001.

Irodalom: Turczel Lajos: Kell itt a szó, SzFöld 1956. okt. 21.; Bábi Tibor: Cs. V.: Hiszek az emberben, ISZ 1961/4; Mács József: Hiszek az emberben, Hét 1961. ápr. 2.; Fábry Zoltán: Harmadvirágzás, Po.1963; Dénes György: Új szerelem, Hét 1966. nov. 27.; Gál Sándor: Új szerelem, SzFöld 1966. nov. 12.; Csanda Sándor: Első nemzedék, Po. 1968; Szilvássy József: Gyalogút, ÚSZ 1973. márc. 1.; Egri Viktor: Örökség, ÚSZ 1973. szept. 21.; Szombathy Viktor: Egy szlovákiai magyar költő életrajza, MN 1973. aug. 19.; Varga Imre: Az országutak vándora és a műhelylakó, ISZ 1973/7; Zalabai Zsigmond: A műfaj neve: önismeret, ISZ 1975/9; Tóth László: Vita és vallomás, ISZ 1978/8; Bodnár Gyula: Földközelben, ÚSZ 1978. aug. 17.; Varga Erzsébet: Dalol a föld, Hét 1978. aug. 5.; uő: CS. V.: Estéli ének, ISZ 1982/6.

Sz. Z.