Böszörméni János
* Perbete, 1928. jún. – † Komárom, 1993. okt. 6. / tanár, helytörténész.
1950-ben a pápai áll. tanítóképzőben érettségizett, 1954-ben a Komenský Egyetem ped. karán magyar–történelem szakos tanári képesítést nyert. 1950 és 1968 között több helyen (Nagykeszi, Csallóközaranyos, Dunamocs) tanított, s tanfelügyelő is volt. Aktívan részt vett az 1968-as reformmozgalomban, a Szlovák Kormányhivatal Nemzetiségi Titkárságának oktatás- és művelődésügyi főelőadója volt. Az 1970 utáni konszolidációs időszakban hosszú pol. üldözést szenvedett. Állásából elbocsátották, a tanítástól és publikálástól eltiltották. A zaklatások következtében keletkezett betegsége ürügyén 1975-ben rokkantnyugdíjazták. 1989 után rehabilitálták, de anyagi jóvátételt nem kapott. Aktívan részt vett a Polgári Fórum, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen, majd a Független Magyar Kezdeményezés mozgalmaiban.
– A 60-as évek elejétől az Új Szóban, a Hétben, a Szocialista Nevelésben és az ISZ-ben publikált. Főleg ped., kisebbségpol. és reformpol. kérdésekkel foglalkozott, de kritikákat és irodalompublicisztikai cikkeket is írt. Bekapcsolódott a tankönyvírásba. Helytörténeti kutatásait könyvben dolgozta fel. 1990-ben kiadott művéért megkapta a Madách Kiadó nívódíját.
Művek: Család és iskola, 1962; Triedny učiteľ a rodièia [Az osztályfőnök és a szülők] (Alžbeta Filipovával), 1963; Anyanyelvünk, a VIII. oszt. számára (Kamocsainé I. Margittal és Szeberényi Zoltánnal), 1970; Dunamocs évszázadai, 1990.
Irodalom: Szőke Edit: Kegyvesztettek, N 1993. aug. 29.; uő: Búcsú B. J.-tól, uo. 1993. nov. 7.
T. L.
