Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye, a Felvidéki Magyar Értéktár kezelője

Besse János (ógyallai)

Besse János (ógyallai)

* 1765. augusztus 31. Ógyalla, † 1841 júniusában (?), Marseille (?) / utazó, földrajzi felfedező

Besse János (ógyallai): Kis- és Közép-Ázsia utazója 1765. augusztus 31-én született Ógyallán. Apja Besse József földbirtokos neves jogtudós volt. Édesanyja Szecsey Teréz, Pozsony vármegyéből nemesi családból származott. 1788-ban az országbíró titoknoka lett (titkára). A Széchényi Könyvtárban őrzött önéletrajza szerint a „földismerete iránti ellenállhatalan hajlama” késztette huszonhat évesen arra, hogy vándorbotot fogjon és harmincéven át járja Európa országait. Beutazta a német tartományokat, Hollandiát, Franciaországot és Angliát. 1797-ben a nápolyi király hadseregébe lépett, s kapitányként szolgált. A persanói csatában súlyosan megsérült.
1802-től 1810-ig Mauritius szigetén Charles Decaen francia kormányzó titkáraként dolgozott és hivatali munkája mellett lapot szerkesztett. Párizsban megismerkedett a kor legnagyobb földrajztudósával Alexander von Humboldttal. 1818-ban elhagyta Franciaországot és beutazta Itáliát, Lengyelországot és Törökországot. A bolyongásainak legnagyobb eredménye az lett, hogy kitünően megtanult németül, franciául, angolul, olaszul, latinul és törökül.
Az őshazakutatás és nyelvészeti tanulmányok iránt Beregszászi Pál 1796-ban Lipcsében megjelent könyve keltette fel Besse János érdeklődését. A könyv egy mondatát pedig valóságos útmutatásnak tekintette:
„A Kaspium-tenger napnyugoti partján a Kaukazus hegy-völgyeiben a mai napig is lakoznak Magyar Nemzetünk rokonai.”
1829 áprilisában Besse János elindult a magyarság rokonainak felkutatására, mecénása Jankovich Miklós és több vármegye anyagi segítségével. Lemberg, Odessza, Herszon érintésével jutott el a Krím-félszigetre. Konsztantyinigorszkban csatlakozott a magyar származású Emánuel György orosz lovassági tábornok Elbruszra vezető expedíciójához. A nagyszabású vállalkozásban többek között részt vett az orosz kormány által kiküldött szentpétervári négy akadémikus, egy bányaszakértő, egy hidrológus, több helybéli hegyi vezető, valamint Besse János is. Az expedíció végül is sikerrel járt, noha a csúcsot csak egyetlen embernek, a cserkesz-kabard nemzetiségű Khilarnak sikerült elérnie. E nem mindennapi eseményről Besse levélben számolt be az odesszai osztrák főkonzulnak:
„…Térdemre fektetett papíron, a rettenetes Elbrusz lábánál, 800 láb magasságában a tenger szintje fölött írom ezt a levelet. Az időjárás szörnyű, s várjuk az első kedvező pillanatot, hogy ha lehetséges megmásszuk az Elbruszt. Ez az emlékezetes vállalkozás korszakalkotó lesz a történelem és a földrajz krónikáiban, hiszen most első ízben érkeztek európai emberek ehhez az iszonyú hegyhez, amelynek a magassága 16700 láb a tenger szintje felett, ám ezt a számot pontosan csak a Szentpétervárról érkezett s velünk levő tudósaink fogják megállapítani… Valamennyiük közül, akik aznap vállalkoztak rá, hogy elérik Elbrusz csúcsát, egyedül őneki volt olyan szerencséje, hogy oda eljutott. Így hát ennek az embernek az emlékezete megérdemli, hogy megmaradjon az utókornak. Ez az ember a csúcsról, ahova eljutott, egy darab bazaltkövet hozott magával, ezt a tábornok két egyforma részre törette szét, s az egyiket Szentpétervárra küldte, a másikat pedig átnyújtotta nekem, hogy adjam át a pesti Nemzeti Múzeumnak, állítassék ki ottan.”
Az expedíció befejeztével a 2500 m magasságú völgyben kialakított alaptábor helyén egy kőtáblára felvésték valamennyi résztvevő, így Besse János nevét is, amely sziklaereklyét ma a Nalcsiki Állami Múzeumban őrzik. Bejárta Kuma és Terek folyók völgyeit, eljutott Nalcsikba, Mozdokba és egy „Magyar” nevű település romjaihoz. A Kuma folyó mentén fekvő Magyar (Madzsar vagy Madzsari) városról a Rákóczi-szabadságharc után Oroszországba emigrált Turkoly Sámuel tudósított elsőként. A történészek egyik csoportja honfoglaláskori magyar településnek tartja, mások úgy vélik, a tatárjárás után keletre került magyar néptöredék telepedhetett meg ezen a helyen.
Besse mielőtt végleg hazaindult volna, tett egy körutazást a Krím-félszigeten, Örményországban és Grúziában, majd a Fekete-tengeren keresztül Görögország megkerülésével hajózott Triesztbe. 1830. szeptember 2-án érkezett Bécsbe. Kaukázusi útjának tapasztalatait a Tudományos Gyűjtemény hasábjain közölte. Őshazakutatási törekvéseit Magyarországon nem méltányolták. Útirajzait érdektelenség miatt (megfelelő számú előfizető híján) nem tudta közreadni. A kudarc és az elkeseredés ismét hazája elhagyására késztette. 1832. januárjában Párizsba utazott. Könyvét sok nehézség árán francia nyelven adta közre 1838-ban. A könyve: Voyage en Crimée, au Cavcase, en Géorgie, en Arménie, en Asie-Mineure a Constantinople, en 1829 et 1830, pour servir à l´histoire de Hongrie címmel jelent meg.
1841-ben júniusában patrónusának, Jankovich Miklósnak írt levelében egészségügyi állapota romlásáról így panaszkodik: „Párizsba visszatérésemtől fogva annyi volt a gondom és a bajom, hogy egy halálintés másik világra hívott öt órai szenvedés után… Olly gyenge vagyok, hogy nem írhatok. Alig tartom a pennámat”. Ezt a levelet Marseille-ből írta. Ez volt az utolsó életjel tőle, máig nem tudni pontosan, mikor és hol hunyt el. Valószínüleg ekkor tűnt el négykötetes élet- és útirajza, amelyre többször is utalt leveleiben.
Ez volt az utolsó híradás tőle. A szülőföldjét nem láthatta viszont. Valahol Dél-Franciaországban halt meg. A földi maradványai jeltelen sírban, idegen földben porladnak.
Besse János kellő tudással, elhivatottsággal és kiváló megfigyelőkészséggel megáldott férfiú volt. S noha az utókor a lelkesedésből fakadó nyelv-összehasonlító munkái jó részének helyességét nem igazolta, a Kaukázusban és környezetében élő népek életének pontos és alapos krónikásaként méltó helyet foglalhat el a magyar földrajzi felfedezők előkelő társaságában.

Műve: 
Voyage en Crimée, au Cavcase, en Géorgie, en Arménie, en Asie-Mineure a Constantinople, en 1829 et 1830, pour servir à l´histoire de Hongrie. Párizs 1838.

Életéhez kapcsolódó települések: Ógyalla, Párizs

Webdokumentumok:
Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1990, Magyar Életrajzi Lexikon)

Kategóriaországos
Életéhez kapcsolódó településekÓgyalla [Hurbanovo]
Működési ideje18. század / 19. század
Tevékenységi körutazó
ForrásinformációkVrábel Sándor nyug. pedagógus írása (az Ógyallai és Bagotai Értéktár Bizottság lelkes támogatója)
Rövid URL
ID69112
Módosítás dátuma2020. február 9.

Hibát talált?

Üzenőfal