* Szuha, 1854. szeptember 5. – † Budapest, 1930. február 11. / fizikus
Középiskolai tanulmányait Nagyszombatban kezdte és a pozsonyi királyi katolikus gimnáziumban fejezte be. Az egyetemet 1874-től Budapesten végezte, ahol 1879-től 1886-ig a fizikai intézetben Eötvös Loránd tanársegéde volt. Ezután a budapesti polgári iskolai tanítónőképző tanáraként működött, majd az akkori kultuszminiszter, Eötvös Loránd 1895-ben megbízta az Eötvös József-kollégium létrehozásával. Mint ennek igazgatója (1927-ig) magas színvonalon szervezte meg a középiskolai tanárok tudományos képzését, 1921-ben a budapesti tudományegyetem tiszteleti doktorává avatta. Számos értekezést írt az elektromosság köréből, ezek többnyire a Természettudományi Közlönyben (TK), továbbá a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben és az általa is szerkesztett Mathematikai és Physikai Lapokban jelentek meg. Fia örökölte fizikusi tehetségét, de fiatalon elesett az I. vh.-ban. Lánya, Bartoniek Emma (1894–1957) kiváló történész és bibliográfus volt.
Főbb művei:
Elektromos halló és beszélő készülék. Fotofon (TK), 1882;
Az ég szokatlan pirossága 1883-ban (TK), 1884;
Új módszer a hangterjedés sebességének meghatározására (Akadémiai Értesítő), 1886;
Hangtani kísérletek (TK), 1889;
Az elektromos és fényjelenségek rokonsága (TK), 1889.
