Bartsch Samu

* Igló, 1845. szeptember 29. – † Baja, 1895. január 19. / zoológus, főiskolai tanár

Apja, Bartsch Sámuel lakatosmester volt. Fia szülővárosában kezdte elemi iskolai tanulmányait, és mint feljegyezték, nemcsak szorgalmas, hanem tehetséges tanuló volt. Az első négy gimnáziumi osztályt is Iglón végezte, egyik kedvenc tanára Tavasi Lajos volt. A gimnázium négy felsőbb osztályát Eperjesen fejezte be 1863-ban, itt Hazslinszky Frigyes Ákos (Kés-márk) buzdítására fordult érdeklődése a természetrajz felé, ennek ellenére Eperjesen a teológiát végezte el. Két évig nevelőként tevékenykedett az eperjesi Plachy családnál, közben a természettudományokkal foglalkozott. 1868-ban beiratkozott a berlini Frigyes Vilmos Egyetemre (a mai Humboldt Egyetem elődje), ahol matematikát és természettudományi előadásokat hallgatott.
Később Tübingenben elsősorban botanikával és zoológiával foglalkozott, nyugat-európai tanulmányútjai során rendszeresen feljegyzéseket készített, élményeiről naplót vezetett. Különösen a kerekesférgek iránt érdeklődött, első, 1870-ben írt német nyelvű terjedelmes munkája, amely egyben a doktori értekezése is volt ugyancsak a kerekesférgekről szólt (magyar címe: A kerekesférgek Tübingenben megfigyelt fajai). Hazatérését követően, 1870-től a nyíregyházai ev. tanítóképző igazgatójaként működött. Nehezményezte ugyanakkor, hogy a neveléstant is elő kellett adnia. Nyíregyházán kötött barátságot a később Iglón elhunyt Emericzy Géza kollégájával, aki elsősorban pedagógiai szakíróként vált ismertté. 1871- ben kinevezték a Bajai Állami Tanítóképző Intézet rendes tanárává és tanítványaival oktatási, szemléltetési célokra értékes növény- és állatgyűjteményt állított össze, ez azonban később elkallódott. 1873-ban középiskolai tanári oklevelet is szerzett és egyúttal megnősült: felesége a bajai Magyar Dal- és Zeneegylet alapító-elnökének, Hengl Adolfnak a 16 esztendős Hermin nevű lánya lett, akinek a kedvéért még gordonkázni is megtanult, hogy apósa vonósnégyesében játsszon. Közben a Természettudományi Társulat megbízásából tanulmányozta az Al-Duna és a Tisza mente kerekesférgeit, és erről 1876-ban számolt be a Rotatoria Hungariae, A sodróállatkák Magyarországon megfigyelt fajaik c. dolgozatában. 1878-ban kinevezték a bajai tanítóképző igazgatójává, így kevesebb ideje maradt a tudományos munkára. Rendszeresen publikált madártani és tanügyi cikkeket, levelezett Hermann Ottóval is. Élete vége felé látása is romlott, s ehhez súlyos vesebaj is társult. Többször is szélütés érte és még 50 éves sem volt, amikor elhunyt.