Buzágh Aladár
* Derencsény, 1895. július 6. – † Budapest, 1962. január 20. / kolloidkémikus, egyetemi tanár, az MTA tagja
1918-ban a budapesti Műegyetemen vegyészmérnöki, majd 1921-ben a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1926–1927-ben Wilhelm Ostwald lipcsei intézetében kolloidkémiai kutatásokat folytatott. Később más németországi kutatóintézetekben tovább mélyítette ismereteit ezen a területen. 1933–1940-ben egyetemi adjunktus a budapesti tudományegyetem II. számú kémiai intézetében, a II. vh. alatt a kolloidkémia címzetes nyilvános rendkívüli tanára, később nyilvános rendes tanára, 1950-től haláláig pedig a kolloidkémiai tanszék tanszékvezető professzora. Őt tekintik a magyarországi kolloidkémia megalapítójának. Kutatásai elsősorban a peptizációs folyamatok vizsgálatára irányultak, ennek eredményeként alkotta meg az Ostwald–Buzágh-féle üledékszabályt 1929-ben, valamint a diszperz rendszerekben fellépő erőhatásokat és a szolok stabilitását jellemző Ostwald–Buzágh-féle kontinuitási elvet. Foglalkozott az elektromos kettősréteg szerkezetének a vizsgálatával is. Az MTA 1936-ban levelező, 1946-ben rendes taggá választotta. Munkásságáért 1949-ben és 1954-ben Kossuth-díjat kapott.
Főbb művei:
A kolloidok természettudományi jelentősége, 1931;
Colloid Systems,1937; Kolloidika I-II., 1946-1952;
A kolloidika praktikuma, 1954.
