Huszáros vágással vitézül harcolt értünk
Már nem fog hívni esténként fél hét és fél nyolc között. Nem lesznek hosszú beszélgetések, nem kell őt figyelmeztetnem, hogy késő este van, fejezze be a munkát és menjen haza pihenni. Már pihen.
Megrendülten értesültünk Huszár László haláláról. Mindannyiunkat nagyon szíven ütött a hír.
Megdöbbentett bennünket, hisz még két hete oly vidám és életteli, a megvalósítandó tervektől felvillanyozva beszélgethettünk vele. Akkor még olyan büszkén jelezte felénk a jó hírt, hogy covid negatív, és hogy jól érzi magát… és most ez.
Kavarognak a gondolatok a fejemben, az érzések a szívemben. Közeli munkatársaként vajon el tudom-e jól mondani, hogy milyen ember volt Ő? Tudjuk, a szlovákiai magyarságot most nagy veszteség érte. Hatalmas munkát hagyott itt folyamatában.
Értéktáras pedagógusként ismerkedtem meg vele. Buzgón töltögettem fel a helytörténeti, helyismereti adatokat az intézet honlapjára, mikor felhívott, hogy : – Andreám, én félig már hetényi vagyok! Annyi adatot tettél közzé, hogy megismertem falutokat. No, ez kell, hogy megmutassuk, van felvidéki magyarság. Csináld, Andreám! – De hogyan?- hangzott a kérdésem. -Találd ki, oldd meg! -volt a válasza.
Oldd meg! Igen, azt hiszem, ez jellemző rá! Együtt, csapatban dolgozva, mégis a magunk módján oldhattuk meg feladatainkat. Ettől volt Ő egyedi, ettől volt jó vezető, ettől volt szerethető és szeretni vágyó ember. Életmeséi révén része lett a szűk családomnak. Gyermekeim hatására próbáltam őt viccesen dorgálni, hisz Ő volt az én Vitézem, aki nem kímélte magát, mindig elöl akart járni, hogy senki ne előzze meg. Most azonban nagyon előre ment! Nem tudom, miért akarta már az érték-mennyországot megnézni? Hisz itt, a földi létben is let volna még dolga: a közművelődési feladatellátás megerősítése, képzések szervezése, digitalizáció, fiatalok bevonása az értékfeltáró munkába, léptékváltás és még sorolhatnám….
Hiányozni fog a makacsságával, a humorával, tudásával és kedvességével együtt.
Különösen sajnáljuk, hogy a vírusjárvány következtében elmaradt rendezvények miatt nem vehette át az NMI Illyés Gyula-díját, mellyel a több évtizedes közművelői tevékenységét ismerték volna el. Ő erre azt mondaná: Oldjátok meg!
Laci, ígérem, minden barátod, minden jó érzésű, dolgozni akaró munkatársad nevében határon innen és túl: MEGOLDJUK! …, hogy még jobban szerethessünk Téged az idők végezetéig és még egy kicsit tovább.
Nyugalmad legyen csendes! Emléked legyen eleven!
Rancsó Andrea
