Háromnyelvű kiadvány és képeslap Hetényen

A Villa Heten polgári társulás Nyitra Megye Önkormányzatának támogatásával háromnyelvű kiadványt és képeslapot jelentetett meg Hetény emlékhelyeiről. Céljuk, hogy az értékmentő munkával „érték-túrákat” ajánljanak  kirándulni vágyók figyelmébe. Egy kis falu is érdekes történetekkel lepheti meg az idelátogatókat. A lokálpatriotizmus egyik szép megnyilvánulása az azsúr minta-csíkkal ellátott képeslap, melyet helyi amatőr fotósok munkáiból állítottak össze. A három nyelven íródott kiadvány segítségével pedig bepillanthatunk a község emlékhelyeinek történetébe. Aki pedig többet szeretne tudni a községről, azt egy QR kód segítségével a szerkesztők a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet Település-mustra adatbázisába irányítják. A társulás célja, hogy minél több módon, formában és minél több eszköz segítségével mutassák be településüket.

Rövid Url
ID123838
Módosítás dátuma2020. november 2.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfrissebb bejegyzések

XXX. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia és Tábor pályázati felhívás
A XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny felhívása, 2026
50. Duna Menti Tavasz – felhívás, 2026
Szlovákiai Magyar Felnőtt Énekkarok Országos Minősítő Versenye
XXXIII. Tompa Mihály Országos Verseny, felhívás és versenyszabályzat – 2026
Magyar Kultúra Napja, 2026

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
1 esemény,
1 esemény,