1915. január 27. Garamkövesd – 1984. március 16. Dunaszerdahely

Munkátlanul

Gyurcsó István – Bodonyi András (ének: Bodonyi András)

Gyurcsó István centenáriumára

Gyurcsó István kinek-kinek mást jelent. Van, akinek egy csehszlovákiai magyar költőt a 20. század második feléből, van, akinek a Csemadokot a tanítók énekkarával, a fesztiválokkal és az irodalmi vetélkedőkkel, van, akinek a megzabolázhatatlan, örökmozgó beosztottat, nekem pedig ezen felül a felejethetetlen kollégát is, akinek a tisztelete és szeretete fordított arányban áll a vele eltöltött idővel.
1978-ban még szinte nedves volt a tinta a diplomámon, amikor a Csemadok-központba kerülve megismerkedtünk. Csupán néhány hónapot tölthettünk egy-más közelségében, mert engem nemsokára behívtak katonának, ő pedig ezalatt úgy döntött, hogy feláll az íróasztal mellől, és kétkezi munkásként próbál jobb anyagi feltételeket teremteni a családjának, miután 68-as megbélyegzettként erre – akár mint irodalmárnak, akár mint a magyar kultúra megszállott szervezőjének – perspektíva alig mutatkozott. Az irodalomkritikusoknak túlzottan sosem volt a kegyeltje, más kritikusai pedig a közéleti szerepvállalásáért találtak rajta kivetnivalót, így az anyagi megbecsülése nem volt olyan, amilyet megérdemelt volna. Enni, rezsiköltséget téríteni, netán egy drágább könyvet megvenni pedig abban a rendszerben is kellett… Így esett meg, hogy mire letelt az egyéves katonai szolgálatom, Pista bácsit már nem kollégaként láttam viszont. Dunaszerdahelyhez kötötte az életét, és reggelente nem vonatozott Pozsonyba, hanem helyben lapátolta a sódert valamelyik építővállalat nyugdíjas alkalmazottjaként. Számomra megdöbbentő élmény volt, amikor egyszer többedmagammal meglátogattuk őt, és az egyik épülőfélben levő lakótelepi háznál találtunk rá, amint valamit lapátolgatott. Amikor meglátott minket, pihenésképpen rátámaszkodott a lapát nyelére. A költő és munkaeszköze… Lám, az „igazságos“ rendszer milyen paradox helyzeteket tudott teremteni.
A dunaszerdahelyi látogatásunk egyébként azzal függött össze, hogy Pista bácsi valamilyen különleges tulajdonsága és kisugárzása révén vonzotta magához a fiatalokat. Nem valamiféle paranormális képességei voltak, hanem a bölcsessége, az embersége és az őszintesége fogott meg néhány akkori kollégámmal együtt engem is. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján voltunk páran a Csemadok-központban, akik a huszas-harmicas éveinkben jártunk, és – ha illik ma ilyet mondani, ha nem – Gyurcsó-fanok voltunk. Tegyük mindjárt hozzá, hogy a főnökeink legnagyobb bosszúságára. Mert hát micsoda dolog az, hogy a csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális életéért felelős instruktorok és szakreferensek egy megbízhatatlan, a normalizáció felkent papjai által jobboldali revizionistának kikiáltott emberért lelkesednek, az ő szavára hallgatnak. Utólag azonban azt kell modanom, hogy ez a lelkesedés inkább ösztönös lázadás volt a hatalmaskodó hólyagokkal szemben, mintsem valami tudatos rendszerellenesség. Mindenesetre, amit Pista bácsi mondott, az szent volt, amit N. elvtársék mondtak, arra legyintettünk.
Boldog idők… 24-25 évesen mi bíztunk a szép jövőben, ő pedig – ha tudta volna – 65 évesen már kezdhette volna számlálni a hátralevő napokat. Ma én vagyok 60 éves, ő pedig 100 lenne. Vannak, akik mélyebb nyomot hagytak maguk után, mégis betemette azt az idő hordaléka. Ő szerencsésebb, mert még akadnak, akik rendre megtisztítják a lerakódástól az emlékét. És éltetik azzal is, hogy időnként elmondják egy-egy versét valamilyen ünnepségen. Addig, amíg ma is van érvényes üzenetük a „szép, gyalult gondolatainak”. Márpedig számos ilyen olvasható ki a verseiből. Ha netán egyszer valaki a jövőben arra a valószínűtlen feladatra vállalkozna, hogy kiadja Gyurcsó István összes költeményét, kellő szerénység híjján bátorkodom idemásolni azt a – tudomásom szerint kiadatlan és a birtokomban levő – versét, amelyet ajándék gyanánt a 24. születésnapomra írt oly formában, hogy reggel az irodában kijelentette: „Gyerek, írok neked egy verset.” Íme, az egy-két órás költői vajúdás eredménye:

Vannak évek – a volt gyermekkor;
ifjú útkeresés – szerelmek is;
de a férfi, bizony majd csak akkor
húzza ki kardját, ha csatára is

kérik, s érdemesnek tartja a tort.
Addig: köszörülni kell a baltát,
a kést, a bárdot és a szerelmet,
mert jöhetnek idők, hogy a vártát
félelem nélkül kell állni: egynek.

1979. február 8.

Hornyák István

Miért

Gyurcsó István – Bodonyi András (ének: Bodonyi András, Köpönczés Csilla)

Fotók: Gyurcsó Zoltán családi archívuma