Nyugodtan leírhatjuk már e beszámoló első mondatában, otthonra talált a Duna Menti Tavasz regionális elődöntője Tornalján. A hálás közönség kilenc előadást láthatott (a jánosi Csicsóka betegség miatt nem vett részt a versenyen), s bizony nem irigyeltem a Regős János, Mázik István és Kovács Magda összetételű zsűrit, hogy mely csoportoknak mutasson piros lapot. Végül a kilenc csoportból heten jutottak a május végén megrendezendő 44. országos seregszemle döntőjébe.

Közösségben létezni az élet egy nagy csodája, nem véletlenül hangzott el Tornalján is a csoportok bemutatásánál annyiszor, hisz a facebook világában talán egyre nagyobb szerepe van és lesz a közös (s nem virtuális)  együttlétnek. S ez sokszorosan igaz az alapiskolás korosztályra, amelyet ma már szintén megmérgezett az internet álságos világa. Erre még utalnak is a bátkai Huncutkák az előadásukban, amely nem véletlenül viselte a Mert játszani jó címet, Hencz Annamária nagyon frappáns összeállítást készített kortárs költők verseiből, amellyel beneveztek a Tompa Országos Szavalóverseny lírai színpadok kategóriájába, s meg is nyerték azt. Amíg viszont ott nagyon üdék és frissek voltak, s szinte az első pillanattól kezdve egy húron pendültek a közönségükkel, ez Tornalján elmaradt. A mozgalom egyik legeredményesebb csapata hosszú évek óta a harkácsi Pimpók, akik Vezér Klára, Dolinsky Irén és Csutor Vezér Zsófia vezetésével az idén ismét árny-bábjátékot mutattak be, mégpedig Arany János Vörös Rébék című balladáját dolgozták színpadra sok-sok ötlet felvonultatásával. Ahogy a többi fanatikus pedagógus, ők is bizonyították, hogy függetlenül a kézhez kapott gyerekanyagtól, igenis csodákat lehet művelni. S a mezőny láttán eszembe jutnak a rimaszombati iskolák, ahol évek óta sem sikerült egy diákszínjátszó csoportot létrehozni. S még mondja valaki, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Ne mondja! A tornaljai elődöntő talán legmagasabb színvonalú előadását a feledi Meseládától láthattuk, akik az égig érő fa meséjét mutatták be rendkívül letisztult színészi, bábos és zenés eszközökkel. A csoport 14 éve alakult, s a tanárok közül mára már csak Makó Kovács Erika maradt, aki hangsúlyozta, a gyerekek mindent közösen készítenek, így nagyon sok időt töltenek együtt. Az eredmény önmagáért beszél, általam régen látott, minden pillanatában követhető és élvezetes előadás részesei lehettünk. Régen összeszokott csapat a tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskola két csapata is, a Mészáros Piroska és Okos Zsuzsa által vezetett Kincskeresők ezúttal Malac Julcsa történetét mesélték el pimasz áthallásokkal, míg a Pierzchala Mária, Székely Zsuzsa, Mikó Katalin összetételű Galiba a fonó rejtelmeibe vezetett el bennünket sok-sok gyerekjátékkal, énekkel megfűszerezett előadásában. S a gyerekjátékok, népdalok nem hiányozhattak szinte egyik előadásból sem. A tornaljai felhozatalt színesítette a buzitai Táncos Cipellők, akik a nagyidai „ilosvais” hagyományokból építkezve Ádám Csilla rendezésében egy klasszikus mese táncos feldolgozását vállalták. Hogyan talált feleséget Toskó címmel Bihari Klára bergengóc meséjét mutatták be a sajógömöriek, s a Pusko Enikő által vezetett, többnyire roma gyerekekből álló Csicsergő előadása is bizonyította, csak fanatikus pedagógus szükségeltetik a közösségi léthez s a sikeres szerepléshez. Ugyancsak új csoportként jelentkeztek az almágyiak, akik a Jánosiban már bizonyított Milen Gabriella vezetésével Andersen örökbecsű meséjét, a Pöttöm Pannát mesélték el. Az idén is a végére maradt a Szvorák Zsuzsa vezetése alatt a Füleki Gimnáziumban működő Zsibongó, amely ezúttal Móricz Zsigmond A kis kuruc című Endrődi-Mike Attila által fülekesített történetét mesélték el a tőlük megszokott játékos, ötletparádét felvonultató, nagyon magas színvonalon, amelyben a kurucokat fiúk, a labancokat lányok személyesítették meg. A regionális válogató házigazdája, Miko Attila nem véletlenül emelte ki minden egyes csoport bemutatásánál az egyes csapatok létszámát, hisz a kilenc előadás közel kétszáz embert mozgatott meg, bizonyítván, hogy a színjátszásnál nincs jobb közösségi móka, s ma, amikor annyira hiányzik a közösségi létezés (s ez ránk, kisebbségiekre sokszorosan igaz), amikor a gyerekek mind az iskolában, mind otthon egyre magányosabban léteznek a saját magukra erőltetett virtuális világukban, a kilenc csoport által felmutatott közösségi munka példaértékű, s ha ez még szakmai felkészültséggel is párosul, ahogy ezt Tornalján láthattuk, akkor valami nagyon fontos és példamutató jön létre.

S álljon itt Regős János budapesti szakember villámértékelése is a versenyről:  

„Kitűnő szervezésben, jó körülmények között mutathatták be a gyerekek az előadásaikat. Igaz, kicsit szokniuk kellett még az itteni a nagy színpadot, azt, hogy zsúfolt ház előtt játszanak, néhány csapatnak meg azt is, hogy először mutatkoznak be közönség előtt. Örvendetes, hogy új- vagy újjáalakult csoportok is bátran színpadra léptek, jöttek, hogy tanuljanak, tapasztalatokat szerezzenek a többiektől (Csicsergő Csoport Sajógömörből, a Meseláda 12 új taggal, a tavaly alakult Napraforgók Almágyról). A kilenc bemutatkozó együttesből hetet javasolt a zsűri a dunaszerdahelyi döntőn való részvételre. Már itt Tornaalján is kiemelkedőt nyújtott a harkányi Pimpó bábcsoport, amely Arany klasszikus balladáját, a Vörös Rébéket bontották ki nagyszerű árnybábjátékukban, a gömöri népmesét, a Malac Julcsát jókedvű, már-már gyermeki pimaszsággal feldolgozó helyi csapat, a Kincskeresők és a most is kiemelkedőt nyújtó füleki Zsibongó Kisszínpad, mely Szvorák Zsuzsa rendezésében hozta el a Kis Kuruc című vadonatúj előadást. Most nem jutott tovább, de a rendező-tanáraik meghívást kaptak Dunaszerdahelyre, hogy szakmai résztvevőkét legyenek jelen a fesztiválon: a buzitai Táncos Cipellők  és az almágyi Napraforgó bábcsoport Pöttöm Panna című előadásukkal – itt Tehetség Díj-at ítélt oda a zsűri, mivel egészen új csapatról van szó. Ez a díj azt jelenti, hogy jövőre ezzel, vagy egy másik előadással részt vehetnek a dunaszerdahelyi döntő programjában.”

Juhász Dósa János, Básti Gyula felvételei