A Felvidéki Értéktár Bizottság 2021. május 21-én tartotta soros ülését. A megbeszélésen foglalkoztak az értékgyűjtés jelenlegi helyzetével és a jövőbeni tervekkel is. Az értéktár csatlakozik a Mentor TT által szervezett képzéshez, mely során a résztvevők megismerhetik az online adatbázis használatát. Külön foglalkoztak a beérkezett értékjavaslatokkal is.
A bizottság döntése értelmében a Felvidéki Magyar Értéktárába került a nemrégiben elhunyt Huszár László, közművelődési szakember munkássága, tevékenysége, a Jeles felvidéki személyiség kategóriában. Felelősséggel tartozunk Huszár László kulturális öröksége iránt, hisz iránymutatása nem csak a Felvidéknek, de az egész Kárpát-medencének szólt. Ebből kifolyólag a bizottság javasolta, hogy munkásságáról szóló összegzést az illetékesek továbbítsák a Magyar Nemzeti Értéktár felé.
A népi és katonai harci testkultúra elemeit felhasználva, valamint a verseny-, edzésvezetési és gyakorlati tapasztalatokra építve alkotta meg Kopecsni Gábor harcművészeti iskoláját, a Felföldi Dalia Iskolát. A Dalia, mint magyar nemzeti harcművészeti stílus a Trianon által elszakított országrészen, a Felvidéken született, ahol már több csapat működik, és e témakörben Magyarországon is nyílnak iskolák. A harcművészet központja egy felvidéki kis faluban, Gömörpéterfalán van, ahol csapatvezető képzések zajlanak. Az érdeklődők az ország számos pontján működő és most alakuló közösségekhez is kapcsolódhatnak. A Felföldi Dalia Iskola célja, hogy a felgyűjtött néprajzi anyag ne csak dokumentáció legyen, hanem az összegezve, kidolgozva és rendszeresítve visszatérjen a gyakorlatba mindazok számára, akik a harcművészeten keresztül is megélik a magyarságukat. Ezért a FÉB besorolta a Felföldi Dalia Iskolát a Felvidék kulturális örökségei közé és javasolta továbbításra a Magyar Nemzeti Értéktárba.
A Gömöri Kézművesek Társulása 2002-ben alakult polgári társulásként Várhosszúréten, melynek célja a hagyományos mesterségek újjáélesztése és oktatása. A Társulás kézműves alkotóinak száma több mint 100 (köztük fafaragók, harangöntők, kosár-fonók, csipkeverők, drótosok, bádogosok, hordókészítők, kovácsmesterek, bronzművesek stb.), akik rendszeresen képezik magukat különböző szakmai konferenciákon, programokon. A Társulás meghatározó személyisége Ulman István fafaragó népművész, aki már eddig is számos elismerésben részesült. A FÉB kulturális örökségei közé sorolta be és szintén javasolta továbbításra a Magyar Nemzeti Értéktárba.
Rancsó Andrea, a FÉB elnöke örömét fejezte ki, hogy a beérkezett értékjavaslatok kidolgozottsága magas szintű volt. Ez nagyban megkönnyítette az bizottság döntéshozatalát. Jó volt látni, megtapasztalni, hogy a lelkes munka mögött szakmaiság is van.
A Felvidéki Magyar Értéktár új értékeihez szívből gratulálunk az értékőrzőknek. Munkájukkal gazdagítsák továbbra is a Felvidék magyar kultúráját!
FÉB
Hibát talált?
Üzenőfal