A citera asztalra fektethető, legegyszerűbb változatában téglalap alakú hasáb formájú húros pengetőhangszer, mondja a szakirodalom erről a tipikusan magyar népi hangszerről, mely régebben majdnem minden felvidéki magyar településen fellelhető volt. Ezeket a hangszereket sok esetben szólistaként szólaltatták meg, de manapság inkább zenekari felállásban jelenik meg a színpadon.

Az idő múlásával ezek a zenekarok is nagyon megfogyatkoztak, egyes településekről eltűntek. A citerajáték reneszánszára a Tavaszi szél népzenei verseny (1968-1994) versenyei kapcsán került sor. Sorra alakultak a citerazenekarok, hazai hangszerkészítőkkel egyetemben. A Tavaszi szél 1994-1995-ös megszűnése után, a Bíborpiros szép rózsa országos népzenei vetélkedő 1997-es indulásakor a hagyományos citerajáték a hangszerelt játékkal szemben előnyt élvezett.

Ekkor jött az ötlet, hogy a még meglévő felvidéki citerazenekarokat össze kellene évente egyszer verbuválni egy találkozóra, hogy jobban megismerhessék egymást, egymás zenei világát. Aztán 1999-ben Százdon a Borka László és citerazenekara gondoltak egy merészet. Megpróbálták felkutatni az összes felvidéken működő szlovákiai magyar citerazenekart, s meghívták őket egy baráti találkozóra.

Valóban jól gondolták, mivel már az első citeratalálkozón igen magas létszámmal képviseltették magukat a zenekarok. 1999. november 6-án indult útjára egy olyan mozgalom, mely 2020-ban már 22. éve mozgatja, és tartja kondícióban az egész felvidéki citeratársadalmat.

Az első citeratalálkozó alapötlete az volt, hogy minden évben más-más helyszínen kerüljön megrendezésre a találkozó, így biztosítva teret minden egyes zenekarnak, hogy saját maga is kivegye részét a szervezési munkából. Kiváló alkalom ez arra is, hogy az egyes zenekarok saját településüket mutathatják meg a citerás társadalomnak.

A citeratalálkozó olyan lehetőség a hazai citerásoknak, ahol megismerkedhetnek az újonnan alakult citerazenekarok tagjaival, és melegen tarthatják a régebbi zenészekkel is kapcsolatukat. A baráti összejövetelen túl, szakmai oldalról nézve is fontos a találkozó, hiszen mindazok mellett, hogy a szakmai zsűri kritikája sokat segít a zenekarok fejlődésében, az egymástól való tanulásra is lehetőség van, amit az elmúlt évek tapasztalatai szerint ki is használnak a zenészek.

A kezdeti sikereket követően kezdett alábbhagyni a lelkesedés, és mivel a szakmai háttér sem volt kellőképen bebiztosítva, sőt olykor-olykor anyagi nehézségekbe ütközött a találkozók megszervezése, szükség lett egy olyan szervezetre, mely felkarolja ezt a mozgalmat. Mivel az egyes településeken főként a Csemadok alapszervezete vállalta a szervezés egy részét, adott volt a szervezet. Mivel már a kezdetektől az egész országot megmozgató rendezvényről volt szó, így egy országos szervezetre volt szükség. Ekkor jött a képbe a művelődési intézet. Mivel az intézet igazgatója már számos citeratalálkozón részt vett nézőként, sőt volt olyan is, hogy a szakmi zsűri tagja volt. Többek között ezért sem volt számára közömbös ez a közeg.

A 2006. október 7-én, Kürtön megszervezett találkozó meghívóján már főszervezőként szerepelt a Csemadok Művelődési Intézete. Ekkor vett új lendületet a mozgalom. A művelődési intézet szakmai háttérrel látta a találkozókat. Találkozók szakmai zsűrijében olyan hozzáértő emberek kerültek, akik tanácsaikkal terelgették a zenekarok munkáját. Ezek a szakmi kapcsolatokból, s olyan szakmai munka kerekedett ki, mely egyes zenekarok egész éves munkáját meghatározta.

Ezek után már nemcsak évente egy napra korlátozódott a citeratalálkozó, hanem a szakmai stábbal egész évben folyik a munka. Különböző előadások, szakmai tanácsadások, táborok segítik egész évben a felvidéki citerások munkáját.

Már az ötlet megszületésekor egyértelmű volt, hogy helyszínét tekintve vándor találkozóról van szó, ami annyit jelent, hogy minden évben-más helyszínen kerül megrendezésre, és minden éven a Csemadok Művelődési Intézete (2013-tól a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet), mint főszervező mellett az adott helység Csemadok alapszervezete a társrendező. Az ilyen változatos rendezői összetételnek köszönhető, hogy bár az alapelmélet ugyanaz, a rendezvény mindig más és más formában kerül kivitelezésre, a helyi szervezetek aktivistái ötleteitől függően. Míg a kezdetekben keresni kellett a rendezést felvállaló szervezeteket, napjainkban már több jelentkező közül van választási lehetőségünk.

A citeratalálkozók célja elsősorban a találkozás, a szakmai fejlődés és egymás munkásságának figyelemmel kísérése. Soha nem a versengés volt a cél, de hogy a fesztivál nívóját emeljük, fesztiváldíjat (vándorserleget) hoztunk létre, mellyel minden évben azt a zenekar jutalmaztuk, amely az adott találkozón legjobban meggyőzte a szakmai zsűrit, a közönséget és a csoportokat. Tíz éven keresztül vándorolt a serleg csoportról csoportra. Sőt megtörtént az is, hogy egy adott csoport többször is elhódította a vándorserleget.

Amikor a fesztivált ismét visszatért Hodos községbe, a község polgármestere Patócs Lajos a falu citerazenekarának egykori vezetője emlékére új díjat alapított, a „Patócs Lajos díjat”. Ezzel a díjjal olyan citerazenekarokat tüntetünk ki, akik megszakítás nélkül, huzamosabb ideje fejtenek ki kimagasló munkát a citeratársadalomban.

Az eltelt évek során számos érdekesség kötődött a citeratalálkozókhoz. Volt olyan is amikor megdöntöttük az együtt citerázás rekordját 130 citerás segítségével (2008, Százd). Többünk számára emlékezetesek maradnak a keleti régióba szervezett találkozók, melyekre a közös autóbuszozás élménye miatt is fogunk emlékezni. Minden egyes találkozónak megvolt a maga emlékezetes pillanata, de minden találkozóban volt valami, ami szorosabbá tette a kapcsolatokat az egyes zenekarok között. Ez a közös zenélés élménye, a másik megismerése. Ezen kívül felettébb fontos a szakmai munka, ami a találkozók mögött van. Kézzel fogható jelei vannak szakmai fejlődésnek. Ezek a jelek nemcsak a találkozón bemutatott produkcióban, hanem az egyes népzenei vetélkedők során mutatott teljesítményben is megmutatkozik.