Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Szabó Gyula Emlékház

Szabó Gyula Emlékház

Szabó Gyula (1907-1972) érdemes festőművész, Budapesten született de két éves korától folyamatosan Losoncon lakott. Mind tematika szempontjából, mint az általa művelt technikák szempontjából rendkívül gazdag életművet hagyott hátra. Halála után özvegye, Szabó Kinga, 138 alkotás fölajánlásával kezdeményezte Losoncon egy galéria létrehozását. (Nógrádi Galéria – Novohradská galéria, mely 1980-tól önálló intézményként működött, 2004-ig, amikor Szabó Kinga nyugdíjba vonult, és a galériát összevonták a Nógrádi Múzeummal.) Szabó Kinga ekkor alakította át a művész lakóházát képtárrá. A ház három földszinti szobájában állandó kiállításon lehet megismerkedni Szabó Gyula életével és időrendi sorrendben kiállított alkotásaival. 2011-ben az özvegy egy 6 x 10 méteres kiállítótermet építtetett a házhoz, melyben azóta évente 2 x más, kortárs művészeket is be tudunk mutatni, a közbeeső időben témakör vagy technika szerint válogatott kollekciókat mutatunk be Szabó Gyula hagyatékából. A terem előadások vagy koncertek megtartására is alkalmas. Az Emlékházat „Szabó Gyula Barátainak Klubja” polgári társulás működteti. Szabó Gyula minden korszakában (kb. minden évtizedben) más-más stílusban festett. A festészet mellett magas fokon alkotott fametszeteket – mintegy 360 bevésett dúc! – és verseket írt. Születése 100. évfordulója alkalmából a polgári társulás monográfiát adott ki, melynek mindegyik fejezetét más-más szerző írta, a költészetét Szakolczay Lajos elemezte. Az Emlékház adományokból, állami támogatásokból (melyek nagyon csekélyek) és az özvegy és barátai áldozatos munkájából „tartja fenn” magát.

AZ ÉRTÉK BESOROLÁSA
Szakterületkulturális örökség
TelepülésLosonc [Lučenec]
Értékszint3. felvidéki magyar értéktár
A JAVASLATTEVŐ ADATAI
JavaslattevőSzabó Gyula Barátainak Klubja, polgári társulás
TelepülésLosonc
A NEMZETI ÉRTÉK ADATAI
Indoklás

Dél Szlovákiában kevés hasonló intézmény működik. Szabó Gyula életműve mind az egyetemes magyar-, mind a szlovákiai művészeti értékeinek szempontjából jelentős. (Csehszlovákiában több állami és szakmai elismeréssel jutalmazták magas színvonalú alkotásait) Magyarországon kevesen tudtak róla az 1971-ben megrendezett kiállításáig, melyet Dr. Pogány Ö. Gábor rendezett a Magyar Nemzeti Galériában. Mivel Szabó Gyula csak tanulmányútjaira távozott Losoncról, ezt a várost tekintette a „hazájának”, méltó, hogy Losoncon az Emlékház keretében emlékezhessünk, illetve ismertessük ezt rendkívül gazdag és szép életművet. A város lakosságának, ifjúságának is szüksége van egy ilyen intézményre és a város vendégei, látogatói számára is értékes élményt jelent. Ezen túlmenően az egyedülálló Szabó életmű és annak bemutatóhelye, a losonci Szabó Gyula Emlékház a felvidék magyarság közös értéke.

Forrás, adományozó

1. Szlovák Nemzeti Galéria, Pozsony (archívum és művek a gyűjteményben)
2. Facebook: „Pamätný dom Júliusa Szabóa“- Szabó Gyula Emlékház
3. Szabó Gyula monográfia szerk. Kubička-Kučera Klára, 2007, NAP-Kiadó Dunaszerdahely

Regisztrálva emlékhelykéntFehérhalom [Lysá pod Makytou]
MELLÉKLETEK
Rövid URL
ID76163
Módosítás dátuma2016. július 19.

Hibát talált?

Üzenőfal