Régi temetői sírjelek

A község számos neves egyéniséggel büszkélkedhet, de csak néhányuk alussza örök álmát a község temetőjében. Legalább két plébános sírját találjuk a temető bejáratánál, főtisztelendő Nýbl László és Sztrucska Gyula esperes atyákét. Voltak itt további papok is, de azok sírhelye már régen elenyészett. Az egyik általunk megismert légrégibb faragott sírkő Tarkó Imréné Gyulai Gál Orsolya kisnemesi sírja volt (1814-ből), melynek kőkeresztjét sajnos néhány éve eltávolítottak. Az ugyancsak nemes Jánoky Miklós és György 19. századi sírkőve sérülten bár, de még mindig áll. Itt van eltemetve egy papnövendék (Czilling Antal), kántorok (Pindes László kántortanító ugyancsak tanító feleségével, Pindes Olgával), Hanusz Antal zenei élet-szerverző igazgató-tanító, Hajdú Ferenc tanító, Pindes Mihály kézbesítő és sokan mások. Itt volt eltemetve Szkicsák Ferenc monarchiabeli parlamenti képviselő, de később exhumálták és hamvait a fővárosba szállították. A temetőben van még néhány kisebb népi, hagyományosan faragott fakereszt, ezek sajnos folyamatosan pusztulnak. A régi öntött vaskeresztek a 19. század végéről és a 20. század elejéről származnak. Van itt egy régebbi első világháborús egyszerű kőkereszt is és egy később állított felújított vaskeresztből és kövekre szerelt feliratos táblával ellátott első és második világháborús emlékmű-együttes.
Hibát talált?
Üzenőfal