Pográny gazdag ásványkincsekben. A múltban a Mál hegyen több különböző jelentős bányászati és erre épülő tevékenység volt és ma is folyik itt kőfejtés. A triász és jura kori mészköve kiváló épületkövet szolgáltatott évtizedeken át. A Kolonnal határos részeken díszkőnek is alkalmas márvány és márványozott mészkő is előfordul, a Márványkő (Maruankeő) határjelet már 1626-ban említik. A pogrányi mészkőből meszet is égettek (a régióban már a 12. század elején említenek egy kemencét). Tarkó Imre kisnemes már 1824-ben működtetett itt egy helyi mészkőbányát. Később Rogge Gusztáv, majd ugyanezen a telepen Engel Samu is gyártott meszet. Pogrányi meszet is égetett az egyébként Csitárban működő Braun Gusztáv. A korabeli Nyitramegyei Szemle szerint „a pogrányi mésznek köztudomásúlag messze vidéken nincs párja, fehér és zsíros”. A mészégetés 1938-ban megszűnt, a helyi kőbányászatot 1948-ban államosították. Egy kisebb kőbányát a helyi mezőgazdasági szövetkezet használt 1957-től, saját céljaira és eladásra, de ez ma már nem üzemel. Rogge Gusztáv helyi mérnök 1888-ban vastelepet fedezett fel, melynek további felkutatására a bányászati intézetektől engedélyt kapott. Erről lelkesen számolt be az akkori sajtó, mely már a pogrányi vaskő-bányákat jelezte előre. Barnavasért (limonit) ma is előfordul a mészkő környezetében, de kitermelése nem gazdaságos. Kőbányászat ma is folyik a községben, itt van a környék egyik legnagyobb kőtörője. A követ zúzzák és osztályozzák, majd főleg házak és utak építésére használják. A kőbányában gyakran nyílnak meg barlangüregek, cseppkövekkel díszített kőkavernák és repedések, melyek védelme nem megoldott. A kőbányákban a gyűjtők mutatós és ritka ásványokat is találnak (kalcit, apatit, lublinit stb.). A község határának kisebb részét érintik a több mint tízmillió tonna szenet rejtő Béládi szénmedence vékonyabb barnaszén- és lignitrétegei.