Napjaink lakodalmi szokásaiban megfigyelhető, hogy az elmúlt évtizedekben bekövetkezett gazdasági, társadalmi változások miatt számos elemet elhagytak. E változások ellenére is még visszakövetkeztethetünk a régebbi szokásokra. Munkákat a falunkban megrendezett lakodalmi kiállítás ösztönözte, mely régi esküvői fényképekről és menyasszonyi ruhákról szólt.
A lakodalom fontos szereplői a menyasszonyon és a vőlegényen kívül a násznagy és a vőfély. A vőfély a lakodalom tulajdonképpeni ceremóniamestere, a 16–18. századi énekes szolgák, szolgadiákok újkori megfelelője. Elsődleges feladatai közé tartozott a vendégek meghívása. A vőfély a lakodalom előtt való vasárnap a vőlegénnyel együtt elment a menyasszonyos házhoz, ahol kikérte a vőfélykendőt:
„Ezen tisztelt házhoz, ahová indultunk, ide is érkeztünk, be is kopogtattunk. Vőlegény urunknak kerestük föl párját, az drága kincsét, ékes menyasszonyát. Ha szándékoznak ajándékot adni, kérem tisztelettel, adják ide nékünk. Kabátunkon és pálcánkon, hogy hordozzuk vélük.”
A menyasszony feltűzte a vőfély kendőt a kabátra, a szalagot a vőfélybotra. A menyasszonyos háznál megtöltöttek egy üveget borral és a vőfélyek dalolva indultak hívogatni esküvő előtt egy héttel. Meghívták a násznagyot, a koszorúslányokat, koszorúslegényeket, majd a vendégeket, testvéreket, sógorokat, komákat, közvetlen szomszédokat. Ha a vőlegénynek, menyasszonynak házas testvére volt, akkor a nászokat, a menyecske keresztszüleit is illett meghívni, valamint olyanokat is, akiknél a háziak voltak lakodalomban.
A vőfélyverseken segítségével szeretnénk a néhány hetényi falusi lakodalmi szokást bemutatni, elsősorban a lakodalom napját. A lakodalmakat általában kedden vagy csütörtökön tartották. (Kedd, csütörtök, szombat voltak a lányos napok – valószínűleg ezekhez kötötték a lakodalmak idejét, amelyet szombaton vagy vasárnap nem engedett a pap, mert akkor sokan kihagyták volna a vasárnapi istentiszteletet.) A 20. század 40-es éveitől Hetényen azonban már szombaton ülték meg a lakodalmat. Ekkor még kultúrház híján külön fogadta vendégeit a menyasszony és külön, otthonában a vőlegény.
A ház két szobáját kipakolták a bútoroktól, csak padok és asztalok maradtak benn. A folyosón helyezték el a cigányzenekart. Hetényen is volt cigányzenekar, a Pepesék, ők voltak az egyetlen roma család a faluban. Az előkészületek már kedden elkezdődtek, amikor elkezdték sütni a száraz, aprósüteményt. Szerdától érkeztek a rokonok, hozták a sütéshez valót, a tyúkot és az ajándékot. Péntek volt a tyúkpucolás napja, amiben nemcsak a rokonok, de a fogadott gazdasszonyok is segédkeztek. Általában 10–12 gazdasszonyt fogadtak fel, hogy a lakodalmat kifőzzék.
A lakodalom napján ki-ki fogadta a saját vendégeit. Az esküvő előtti órában a lányos háznál megjelent a vőfély. A munkánkban elhangzó verseket idősebb Hencz Miklós bácsi mondta el nekünk, aki számtalanszor volt vőfély. Ő násznagyot is avatott.
A násznagynak fontos szerepe volt az esküvő előkészítésében, véghezvitelében. Ő volt tulajdonképpen az anyagi felelős is, ezért násznagynak általában tehetősebb gazdát hívtak, aki a házasulandók gazdája, vagy mestere volt. Részt vett a vagyoni kérdések rendezésében is. A násznagy is kapott bokrétát, melyet a következő vers kíséretében adtak át a koszorúslányok:
„Tisztelt Násznagy uramék, kedves vendégek! Egy kis csendet kérnék! Tisztelt násznagy uramék, elmesélem, hogy ezt a sok szép virágot, hogy is szereztem. Van ennek a háznak egy szép menyasszonya, ki nagy bajával keresett meg engem. Megkérték a kezét, férjhez akar menni. Tudnák – e neki virágot szerezni? Télen virágot, nyáron pedig jeget? Ugye, ezt találni nem mindenhol lehet? Rögtön indulnom is kellett, hogy a násznépnek idejében virágot szerezzek. 7 nap, 7 éjszaka mentem, míg egy szép virágos kertre leletem. De, azt nem is gondoltam, hogy ott baj is lehet, a kert őrizet nélkül nem lehet. Mikor már tele szedtem kis kosarkámat, valaki hátulról meghúzta a szoknyámat. Ejnye, Te barna kislány, azt a kutyafáját! Hogy merted leszedni a kertnek virágát? Nem szóltam semmit. Ő megfogta a karim, megsimította a farom, súgott a fülembe, aztán csalogatott. Bevezetett egy kis szobába, ráültetett a díványra, aztán a fizetségét kérte! Gondolhatják, mit szenvedtem érte! Így hát a virágnak nagyon nagy az ára, mivel a kertész úr mind összegyűrte a szép új ruhámat. Hazafelé egy takácslegényhez tévedtem, kértem tőle vásznat, zsebkendőnek varrtam, amit most ide el is hoztam. Fogadják el tőlem, kellő tisztelettel. De ha lehet, akkor gyorsan, mivel sürgős az utam. Orvoshoz kell mennem, igen fáj a lábam! Már én ilyen fájós lábbal nem táncolhatok, pedig még az éjjel mulatni akarok! A lábam elfáradt, a torkom kiszáradt, ezért 1 pohár bort kérnék, ha szívesen adnának. Egészségünkre!”
Ezután következett a menyasszony búcsúztatása, amely a vőfély feladata volt:
”Tisztelt násznagy uram, íme, itt az óra, hogy szép menyasszonyunk készül indulóra. Indul az isten házába, hogy hűséget fogadjon az ő kedves párjának. Ki örömmel viszi a boldogság útjára. Legyen az életük boldog, szerencsés és áldott. Ezt tiszta szívből kívánom. Ne zavarja soha bánat ezt a boldogságot. Tisztelt násznagy uram, és kedves vendégsereg, felkérem Önöket, mi is kísérjük el Őket.”
Egy másik búcsúztató szöveg Zajos Béla és Szuh Irén esküvőjén hangzott el 1950-ben:
„Látom örömkönnytől nedves az orcád. Életednek legszebb napján, hadd szóljak most hozzád. Tudom, félig öröm, majdnem annyi bánat, Mert elhagyod most a szülői házat. Új életet kezdesz, szívemből kívánom, hogy életetek legyen mindig áldott. Egymás kezét fogva, igaz szeretetben, Éljetek sokáig ebben az életben. A szeretet csillaga ragyogjon rajtatok, Istentől kívánom, legyetek boldogok. Áldást kérek rátok, de adni nem tudok. Megadja Istenünk, csak benne bízzatok. Szívemből kívánom.”
A templomi szertartásra gyalog ment a násznép. Hetényen a 20. század 50-es éveitől fogva igen gyakran voltak 400-500 személyes lakodalmak. Hencz Miklós bácsi elbeszélése alapján a 70-es években, amikor volt kultúrház Hetényen, volt egy 600 személyes lakodalma, ami igen jó hangulatban zajlott. A násznép végigvonult Hetény főutcáján, a menyasszonyt gyakran 7–8 koszorúslány kísérte. A koszorúslányok rózsaszín hosszú ruhában voltak, amit saját maguk varrattak, saját elképzelés szerint. Az ő feladatuk volt a rozmaring feltűzése a lakodalomba hívott rokonoknak, s ők a vőféllyel együtt vezették a lakodalmi menetet a templomba. A templomhoz vezető úton ők is kínálgatták az utcán állókat, nézelődőket kulcsos kaláccsal, a legények pedig bort öntöttek, osztottak szét a falu utcáin.
A templomi boldogító igen után jöhetett a várva várt vacsora:
Lakodalom idejére a 19. század végén igyekeztek borjút vágni vagy marhahúst szereztek be. Baromfit abban az időben legfeljebb a család tojásszükségletére tartottak, a régi (mangalica) disznó pedig zsírsertés volt, nem sok húst adott. A főétkezések között kiskosárban hordták a kalácsot: diós patkót, lekváros patkót, mákos patkót, kelt fánkot. A szarvasmarhából levest és káposztát készítettek. Ezeket az ételeket tálra rakták. Egy-egy tálból 4–5 személy is evett kanállal. Torta és sütemény helyett kalács volt. Mivel a lakodalom már reggel elkezdődött, ezért már ekkor ételeket szolgáltak fel:
reggeli: kávé, pálinka, kulcsos kalács;
ebéd: marhaleves, szaftos pörkölt kulcsossal;
vacsora: húsos káposzta, bor;
éjfél: kocsonya, gyújtott pálinka.
Az ételt a vőfély kínálgatta, minden étek előtt mondott beköszöntőt. A leves előtti beköszöntő így hangzott:
„Tisztelt násznagy uram, érdemes vendégek! Nem üresen jöttem! Étkekkel terhelve vagyon mindkét kezem. Mielőtt hozzányúlnának a kanalak, Buzgó szívvel adjanak hálát az úrnak. Ne tántorogjon előttem senki, Mert a nyakát leforrázom neki. Hátam mögött is még hús leve vagyon, Azoknak a kezeit is süti nagyon. Tessék násznagy uram, most már nyúljanak hozzája. Friss, jó egészséget kívánok utána!”
Az italok előtt is szólt a vőfélyvers. Találják ki, hogy milyen italt szolgáltak fel a vers elhangzása után:
„Egy tízakós hordót most csapoltattam ki, Aki nem hiszi, nézze meg odaki. Tudom hazugságba nem hagy engem senki. Bort eleget ihatik mindenki. Asszonyok, menyecskék, hozzá kell hát nyúlni. El szokott a jó bor az asszonynak is csúszni. Ne legyen ám róla mondva, Ne álljon senkinek se félre a kontya. Részeg asszonyt láttam, Úgy megutáltam. Ha rágondolok most is borsódzik a hátam. Tessék násznagy uram!”
Lassan eljött az éjfél is, amikor a menyasszony fejéről lekerült a mirtuszkoszorú, és eljárta a menyecsketáncot. Először a lányos háznál volt a menyecsketánc, hisz a fiatal pár éjfélig ennél ház volt.
„Íme, itt áll előttünk az ékes menyasszony, Hogy menyecske fejjel először mulasson. Minden vendégnek egy nótát juttasson. Majd az ajándékból egy cipőt varrasson. Táncoljon hát vele mindenki egy kurtát, De le ne gyúrják a cipője sarkát. Mert tudják, hogy drágáért varrták, Tömjék meg hát ezért, Bankóval a markát! Az asztal közepén van egy üres tányér, Én kezdem a táncot a többi meg ráér. Húzd rá cigány az új házaspárért!”
A menyecsketánc után folytatódott a mulatozás. Éjfél után a vőlegényes házhoz mentek, ott járták el a menyecsketáncot, ahová megérkeztek a Kállátósok is. Elhangzott, hogy: – Násznagy uram, möggyüttek a kállátósok, űtesse le őket! Ők a vőlegényes házhoz hívott vendégek voltak éjfél utánra.
A lakodalomnak még a gazsik is fontos szereplői voltak. Ők barátok, ismerősök voltak, akik elmentek gratulálni, nézelődni a lakodalmas házhoz. A gazsikat is megkínálták, hurkával, kolbásszal, kaláccsal, borral, pálinkával. Másnap ők vitték a jó hírét a lakodalomnak. Ha nem voltak megelégedve a gazsik a kínálattal, „sóhernek” tartották az örömszülőket, akkor bizony bosszút forraltak. Volt, hogy leakasztották és eldugták a bejárati kaput. Volt olyan Hetényen, hogy egy kisebb méretű szekeret szétszedtek darabjaira, s a szénakazal tetején rakták össze, hogy mindenki lássa.
Vasárnap hajnalra a vendégek lassan szétszéledtek, de ebédre a rokonság ismét összejött, megették a maradékot majd visszarakodtak a szobákba. A vőfély utolsóként hagyta el a lakodalmas házat. Munkánkban a teljesség igénye nélkül szerettünk volna bepillantást adni a hetényi vőfélyek munkájába, s feljegyezni, megörökíteni azokat a verseket, melyek a hetényi lakodalomkor hangzottak el, mert nekünk ez nemcsak szép, de fontos is.