A hagyományos táplálkozáskultúra része a gyümölcsfogyasztás. A régi fajták az évszázadok alatt kiválóan alkalmazkodtak a helyi talaj- és klímaviszonyokhoz, így termesztésük ma is ajánlott, valószínűleg sokkal kevesebb vegyszerezésre lenne szükség. Az almát tekinthetjük a legelterjedtebb gyümölcsfajnak, számos helyi fajtáját ismerték, pl. Bőralma, Panyikalma, Jonatán stb. Télire is eltettek belőlük, szalmába vermelték. A körtefa már az 1113-ban kiadott ún. 2. zobori levélben is szerepel Nyitra környékén. Bodokon ma is nagy kultusza van (Arpára írő körte, Hermánkörte, Piros bélő körte, Télikörte stb.), egyaránt használták friss fogyasztásra, az arra alkalmas késői fajtákat téli vitaminforrásnak, de pálinka főzésre is. A szilvából lekvár, aszalt szilva és pálinka készült, legismertebb fajtái a Hosszúszemő, Gömbölyő, Sárgaszemő, Duráncai, Besztercei stb. Gyakran termesztettek sárga barackot (fái sokkal hosszabb életűek voltak, mint a ami fajták), és őszi barackot (ez utóbbit pl. a szőlőhegy tőkéi között), a cseresznyefát (udvarokban, szőlőhegyen), diót (népszerűek voltak tésztán, kalácsokban). A másutt viszonylag ritka eperfa (itt „szederfa”) az egyik legelterjedtebb fafajta lett azáltal, hogy valamennyi határi útját ez a faj kísérte (öreg pogrányi út, lázaki út, bábindali út, szőlőhegyi út). Ismereteink szerint a selyemhernyótenyésztés mozdította elő ilyen méretű termesztesét, de frissen is fogyasztották ill. pálinkát készítettek belőle. A szőlőhegyen találunk még néhány berkenyefát, melyek nagy megbecsülésnek örvendenek (szinte valamennyi fa más típusú termést ad!), megbarnulás után frissen fogyasztották, de pálinkát is főztek belőle. Hasonlóan megvárták a szőlőhegyi naspolyabokrok (itt „muskoja”) termésének enyhe fermentálódását. Ma már egyre inkább a modern kor fajai terjednek és már betörtek a füge, kivi, gránátalma és immáron a pisztácia ritka példányai is.