Nyitra környékén számos Árpád-kori templom található, legtöbbjük a 12. századból származik (Nyitragerencsér, Pográny, Család, Kolon, Gímes, Menyhe, Zobordarázs stb.). Az alsóbodoki templom is ennek a századnak a másik felében épült. A templom eredeti hajója téglalap alaprajzú, keletről félkör alakú szentély zárja. Ebből az időből maradtak fenn a sarokkövek, melyek legutóbb 2018-ban kerültek napvilágra (a tatarozás után visszafedték őket), akárcsak a régi bejárati portálé (ugyancsak visszatakarták). Ma is látható az oltár mögötti jellegzetesen román stílusú résablak (bévülről feltárva, kívülről befalazva) és az eredeti keresztelőmedence, amely ma szenteltvíztartóként szolgál a déli bejáratnál. 1796-ban a templomot hosszanti tengelye mentén meghosszabbították, új empora épült hozzá és Zoboralján egyedülálló módon fatornyot kapott. Többször átépítették, a 20. század végén a barokk hajót meghosszabbították, régi tornyát új hasonmással helyettesítették. Legrégibb harangját Fuchs Ferenc nyitrai püspök öntette 1800-ban, két újabb az első világháború rekvirációi után készült a nagyszombati Fischer testvéreknél (a bodoki harangokat külön helyi értékként mutatjuk be). Későbarokk oltárképe 18. század második felében készült, a templom védőszentjét ábrázolja. Mai sekrestyéje a 20. században készült. Orgonáját nem tudjuk ki készítette, de 1927-ben Molnár Gusztáv Adolf javította. Ugyancsak őriznek itt egy 18. századi baldachint, de a közelmúltig használtak itt egy 17. századi kelyhet is. A templom már csaknem fél évezrede a pogrányi plébánia fíliája, de nem volt ez így mindig. A bodoki plébánia a ma is Pap útjának nevezett templom alatti út mellett állhatott. Az első, Sicta vagy Signa nevezetű plébánosát 1332-1337. évek pápai tizedjegyzékében találjuk. 1542-ben említik az utolsó név szerint is ismert plébánost, Damjánt (Damyanus plebanus de Bodok), majd az utolsó említés 1546-ból maradt ránk, amikor az itteni pap adóhátralékban volt. Ezt követően a török beütések elpusztították a plébániát. A reformáció szelében a község egy időben a távoli velsici plébániához tartozott, csak később csatolták Pogrányhoz, ahová mindmáig tartozik.