Ez a kis füzet azért született, hogy emléket állítson falunk azon 63 családjának, 195 szülöttének, akiket az úgynevezett lakosságcsere megállapodás értelmében, 1947-48 között kitelepítettek Kamocsáról – Magyarországra, főleg Baranya és Somogy megye falvaiba. Azoknak az emlékére, akik ebben a vágmenti, mátyusföldi kisfaluban látták meg a napvilágot, de az emberi kegyetlenség erőszakkal tépte ki gyökereiket a szülőfalu és a rokonok öleléséből.
Akiknek bűnük csak annyi volt, hogy magyarnak születtek és ezt nem tagadták meg soha. Azóta eltelt közel három emberöltő, 70 esztendő. A meghurcoltatás elszenvedőinek többsége mára már elment a minden élőknek útján és magyarországi temetők csendes békéjében, idegen hant alatt pihenve várják Krisztusukat és feltámadásukat. Soknak közülük még az sem adatott meg, hogy még egyszer megláthassák szülőfalujukat Kamocsát, megállhassanak szüleik, hitvestársuk, a jövőt jelentő szeretett gyermekük sírjánál vagy hogy elődeik mellett a szülőfalu temetőkertjében pihenhessenek.

„Ellopták az apám sírját, odamenni nem szabad,
nem szabad a könnyeimmel, öntözni a hantokat.
Az a bűnöm, hogy magyarnak, teremtett a jó Isten,
az otthoni temetőben, azért nincs mit keresnem.
Nyugodj, nyugodj édesapám, az otthoni hant alatt,
visszatér még talán egyszer, a te üldözött fiad.
Lesz még egyszer viszontlátás, talán nem is sokára,
viszek én még, rózsaszálat édesapám sírjára.”
(ismeretlen szerző)

Őszinte szeretettel ajánlva a késői utódoknak. Kamocsán, 2018. április 21-én Kamocsai Gál László