Emlékhelyek a Felvidéken

Emlékhelyek a Felvidéken - Töltsük fel együtt!
4093 bejegyzés

Keszegh Ernő sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Kulcsod [Kľúčovec])

A Csemadok 1951 novemberében kezdte el működését 32 taggal, Ladocsi Gábor elnök vezetésével. Később az alapszervezet irányítását Keszegh Ernő vette át, aki sokoldalú tevékenységet fejtett ki. A falu fiataljait is bekapcsolta a kulturális munkába. A második világháborút követő időszakban önszorgalomból orgonán is megtanult játszani. A kulcsodi református gyülekezetnek négy évtizeden át, haláláig, 1993-ig volt kántora.

Keszegh Pál síremléke (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Garamkövesd [Kamenica nad Hronom])

A település közismert szereplője, pedagógus, közművelődés-szervező. Sliva Judittal közösen nevéhez kapcsolódik a Gyurcsó István emléknap megszervezése. „Egy lángot adok, ápold, add tovább és gondozd hiven”, és ennek szellemében élt mint pedagógus, mint Párkány város Csemadok elnöke, mint képviselő… mint Ember.

Keszegh Pál sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Dunaszerdahely [Dunajská Streda])

Vegyészmérnök, a Slovlik vállalat igazgatója, a járási hivatal vezetője (1998-tól), parlamenti képviselő, a református egyház presbitere.

Keszi faragott emléktáblája (szobor, emlékmű, emléktábla) (Bátorkeszi [Bátorove Kosihy])

Sidó Szilveszter állatorvos, fafaragó munkájában felfedezhetjük a magyarság ősi motívumait. A hét magyar törzs neve mellett a Kárpát-medencei Keszi nevet viselő települések is szerepelnek. Az emlékmű másik oldalán rovásírással van feltüntetve a község neve.

Keszi Találkozó emléktáblája (szobor, emlékmű, emléktábla) (Ipolykeszi [Kosihy nad Ipľom])

A Kárpát-medencében harminchárom helységnév elő- vagy utótagjában szerepel a honfoglaló, ómagyar Keszi törzs neve.  Az 1990-es évek elején indult útjára a Keszi nevű települések találkozója, melynek 10. összejövetele 2003. július 4-6-a között zajlott Ipolykeszin. A falunappal egybekötött rendezvényen leplezték le az emléktáblát.

Keszőcze család keresztje és sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Alsójányok [Dolné Janíky])

Az élőknek reménységére, a megholtaknak vigasztalására emeltette Keszőcze József és Kovács Erzsébet 1911-ben. Az emlékhely egyben a család sírja is: Keszőcze Imre és Keszőcze László nyugszanak a sírban. A sírkő készítője Radnai Béla budapesti szobrász volt. A sírkő három darabban érkezett az úszori állomásra 1911-ben, ahonnan lovaskocsik szállították a Jányok-i temetőbe. Sajnos a Fájdalmas Szűzanya mészkőből...

Keszöcze család kőkeresztje Alsójányokon (szakrális kisemlék) (Alsójányok [Dolné Janíky])

Özvegy Keszöcze Imréné és családja 1929-ben emelt keresztet Isten dicsőségére.

Keszölcés község 1. és 2. világháborús katonahalottjainak emléktáblája (szobor, emlékmű, emléktábla) (Keszölcés [Kyselica])

Keszölcés község 1. és 2. világháborús katonahalottjainak emlékét őrzős fekete márványtábla a helyi Szent Rozália-kápolna bejárata mellett található – 1993-ban állították.

Kéttornyú templom – Bény (épület, építmény) (Bény [Bíňa])

szeptember 22, 2014
A kéttornyú premontrei templom, bazilika, a 13. században épült, román stílusban. Itt található még a körtemplom is.

Kézműves tábor kopjafája (szobor, emlékmű, emléktábla) (Tornalja [Tornaľa])

Kopjafa a Kazinczy Ferenc Alapiskola bejáratánál, állították 2000-ben az első kézművestábor szervezésekor.

Kézművesház- Bény (épület, építmény, tájház, kézművesház) (Bény [Bíňa])

Nyitva tartás: 09:00-17:00 Belépődíj: ingyenes Kapcsolattartó: Koczka Gyula telefon: +421/907 562 326 e-mail: [email protected]

Kilátó Karván (épület, építmény) (Karva [Kravany nad Dunajom])

A karvai Dunakorzón a 16 méter magas kilátóból csodálható meg a Duna és környéke. Magassága egy 5 emeletes lakóház magasságának felel meg. A kilátó alapja egy hat méter átmérőjű, fokozatosan szűkülő kör. Az érdeklődők ingyen, a hét bármelyik napján és szakában felmászhatnak a csigalépcsőn, ahonnan szép kilátás nyílik. A védőkorláton harminc fővárost jelölő táblát helyeztek...

Király József püspök mellszobra (szobor, emlékmű, emléktábla) (Dunamocs, Mocs [Moča])

Király József (Komárom, 1737. április 4. – Balatonfüred, 1825. június 17.) római katolikus püspök volt Pécs városában, a korabeli tudomány és irodalom pártfogója. Édesanyja Jókay Kata, az ő testvére, Jókay Sámuel pedig dédapja Jókai Mórnak. A teológiát Nagyszombatban végezte. 1764-ben Dunamocson, utána 1794-ben Udvardon volt plébános. 1805-ben esztergomi kanonokká és a nagyszombati papnevelő rektorává nevezték...

Király- és fejedelemszobrok (szobor, emlékmű, emléktábla) (Nemesócsa [Zemianska Olča])

A település Attila fejedelemnek, az európai hunok nagykirályának; Árpád fejedelemnek, a magyar törzsszövetség honfoglaló fejedelmének; István királynak, a keresztény magyar állam megteremtőjének; IV. Béla királynak, a második honalapítónak állít emléket.

Királyfa melletti híd (épület, építmény) (Királyfa [Kráľová pri Senci])

A Fekete-vízen átívelő balusztrádos, barokk-szecessziós stílusban épült hidat a Pálffy család építtette és a birtokát képező angol és francia díszparkot kötötte össze. Az épületek nem maradtak meg, ezért látszólag sehonnan sehová vezető ez a híd, ma a 2002-ben megépített kerékpárútvonal része. Mai formáját az 1904. évi átépítés, illetve 2007-ben befejezett felújítása során nyerte el. A...

Királyi Katolikus Főgimnázium (épület, építmény) (Pozsony [Bratislava])

szeptember 23, 2016
Pozsony Magyarország egyik legjelentősebb iskolavárosa volt. Nagyszámú oktatási intézménye közül is az egyik legkiemelkedőbb és legtekintélyesebb múlttal rendelkező iskolája a Királyi Katolikus Főgimnázium volt. Az intézmény története 1626-ban kezdődik, amikor Pázmány Péter esztergomi érsek megalapítja a jezsuita kollégiumot. Az akkori uralkodó, a jezsuiták rendíthetetlen híve, II. Ferdinánd, aki a katolikus megújulást nagymértékben támogatta, 1628-ban megerősíti...

Királyok útja – Luxemburgi Zsigmond (szobor, emlékmű, emléktábla) (Csécs [Čečejovce])

2012-től a kora gótikus (református) templom freskóihoz vezető utat a középkori királyok faszobrainak sétánya ékesíti. A nyolc király szobraiból álló sétány még érdekesebbé tette ezt a páratlan műemléket. A sétány a Kassa-megyei Önkormányzat Terra Incognita programja támogatásával épült. A szobrok sorrendje: Szent István, Aba Sámuel, Szent László, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond és...

Királyok útja – Aba Sámuel (szobor, emlékmű, emléktábla) (Csécs [Čečejovce])

2012-től a kora gótikus (református) templom freskóihoz vezető utat a középkori királyok faszobrainak sétánya ékesíti. A nyolc király szobraiból álló sétány még érdekesebbé tette ezt a páratlan műemléket. A sétány a Kassa-megyei Önkormányzat Terra Incognita programja támogatásával épült. A szobrok sorrendje: Szent István, Aba Sámuel, Szent László, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond és...

Királyok útja – Hunyadi Mátyás (szobor, emlékmű, emléktábla) (Csécs [Čečejovce])

2012-től a kora gótikus (református) templom freskóihoz vezető utat a középkori királyok faszobrainak sétánya ékesíti. A nyolc király szobraiból álló sétány még érdekesebbé tette ezt a páratlan műemléket. A sétány a Kassa-megyei Önkormányzat Terra Incognita programja támogatásával épült. A szobrok sorrendje: Szent István, Aba Sámuel, Szent László, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond és...

Királyok útja – IV. Béla (szobor, emlékmű, emléktábla) (Csécs [Čečejovce])

2012-től a kora gótikus (református) templom freskóihoz vezető utat a középkori királyok faszobrainak sétánya ékesíti. A nyolc király szobraiból álló sétány még érdekesebbé tette ezt a páratlan műemléket. A sétány a Kassa-megyei Önkormányzat Terra Incognita programja támogatásával épült. A szobrok sorrendje: Szent István, Aba Sámuel, Szent László, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond és...

Királyok útja – Károly Róbert (szobor, emlékmű, emléktábla) (Csécs [Čečejovce])

2012-től a kora gótikus (református) templom freskóihoz vezető utat a középkori királyok faszobrainak sétánya ékesíti. A nyolc király szobraiból álló sétány még érdekesebbé tette ezt a páratlan műemléket. A sétány a Kassa-megyei Önkormányzat Terra Incognita programja támogatásával épült. A szobrok sorrendje: Szent István, Aba Sámuel, Szent László, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond és...

Királyok útja – Nagy Lajos (szobor, emlékmű, emléktábla) (Csécs [Čečejovce])

2012-től a kora gótikus (református) templom freskóihoz vezető utat a középkori királyok faszobrainak sétánya ékesíti. A nyolc király szobraiból álló sétány még érdekesebbé tette ezt a páratlan műemléket. A sétány a Kassa-megyei Önkormányzat Terra Incognita programja támogatásával épült. A szobrok sorrendje: Szent István, Aba Sámuel, Szent László, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond és...

Királyok útja – Szent István (szobor, emlékmű, emléktábla) (Csécs [Čečejovce])

2012-től a kora gótikus (református) templom freskóihoz vezető utat a középkori királyok faszobrainak sétánya ékesíti. A nyolc király szobraiból álló sétány még érdekesebbé tette ezt a páratlan műemléket. A sétány a Kassa-megyei Önkormányzat Terra Incognita programja támogatásával épült. A szobrok sorrendje: Szent István, Aba Sámuel, Szent László, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond és...

Királyok útja – Szent László (szobor, emlékmű, emléktábla) (Csécs [Čečejovce])

2012-től a kora gótikus (református) templom freskóihoz vezető utat a középkori királyok faszobrainak sétánya ékesíti. A nyolc király szobraiból álló sétány még érdekesebbé tette ezt a páratlan műemléket. A sétány a Kassa-megyei Önkormányzat Terra Incognita programja támogatásával épült. A szobrok sorrendje: Szent István, Aba Sámuel, Szent László, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond és...

Királyrévi harangláb és lélekharang (szobor, emlékmű, emléktábla) (Királyrév [Kráľov Brod])

Heizer Antal, Magyarország pozsonyi nagykövete jelenlétében szentelte fel Gombik Róbert plébános a helyi temetőben felállított haranglábat és lélekharangot. A Smidt Róbert szőgyényi fafaragó alkotta, kaput formázó harangláb és a zsarnócai (Žarnovica) öntödében öntött negyvenkilós harang a Kiskertészek Királyrévi Szervezete és a helyi önkormányzat támogatásával készült. „Ez a csodálatos építmény az összefogást jelképezi. Nemcsak a kiskertészek...

Királyrévi Szent Imre római katolikus templom (épület, építmény) (Királyrév [Kráľov Brod])

A templom 1834–1836 közt épült klasszicista stílusban. Egyhajós építmény egyenes lezárással, hozzáépített sekrestyével és az ormos főhomlokzatba beépített toronnyal. A hajóban poroszsüveg-boltozat három mezője látható boltozatközi sávokkal. A pszeudogótikus Szent Imre főoltár Réthay Benedek iparművészeti műhelyében készült a 20. sz. elején. A főoltárt Szent Imrét ábrázoló festmény ékesíti. A fából készült történelmi jellegű szószék 1900...

Királyrévi Szentháromság-oszlop (szakrális kisemlék) (Királyrév [Kráľov Brod])

Állított hasáb formájú talapzaton, hengeres oszlop tetején található a Szentháromság homokkő szobra, a régi községháza előkertjében (nincs kizárva, hogy valamikor paplak volt), a templom közelében. A Fiúisten és az Atyaisten homokkőből, a Szentlelket jelképező galamb fémből készült, az oszlopfőt puttó dombormű díszíti. Az egész 2003-ban szépen restaurálva, sárgára festve.

Királyrévi temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Királyrév [Kráľov Brod])

A temető központi kőkeresztje öntöttvas korpusszal 1863-ból való, Isten dicsőségére állíttatták a Benes testvérek, András és József. A négyzetes talapzat első részén Szűz Mária-szobor áll.
1 62 63 64 65 66 137