Emlékhelyek a Felvidéken

Emlékhelyek a Felvidéken - Töltsük fel együtt!
4093 bejegyzés

Hunnia-dombormű (szobor, emlékmű, emléktábla) (Trencsén [Trenčín])

A domborművet Kara Mihály szobrászművész faragta a trencséni vár alatti sziklafalba, így állítva emléket az I. világháború trencséni hőseinek. Az emlékművet 1916. október 4-én avatták fel, azonban amikor a városba bevonultak 1918-ban a csehek az emlékművet elpusztították, mivel Hunnia-nőalak volt rajta ábrázolva, majd 1921-ben egy Giskra domborművet faragtak a helyére.

Husz Dávid-emlékmű (szobor, emlékmű, emléktábla) (Poprád [Poprad])

Husz Dávid (1813. november 28., Poprád – 1889. január 21., Poprád) Poprádi vendéglős, a helyi közélet neves szereplője, aki a XIX. század második felében felismerte, hogy Poprádon is szükségessé vált egy olyan turistaközpont létesítése, ahonnan rövid idő alatt elérhetővé válnak a hegyek, hisz ne feledjük, ekkor még Tátrafüred kivételével nem léteztek a Tátra körút melletti...

Huszár Tibor sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Réte [Reca])

Huszár Tibor (Réte, 1952. június 16. – Modor, 2013. szeptember 11.) szlovákiai magyar fotóművész. 1964-ben kezdett el foglalkozni a fényképezéssel. 1971-től 1974-ig a Dolgozó Nő című pozsonyi folyóirat fotóriportereként tevékenykedett. 1976 és 1983 között a prágai Zeneművészeti Akadémia film és televíziós tanszékén tanult, ahol Ján Šmok professzor tanítványa volt. 1988-tól 1990-ig fényképezte Tábori György Theater...

Huszár-kereszt (Új központi temetőkereszt) (szakrális kisemlék) (Ipolykeszi [Kosihy nad Ipľom])

Nem messzire a halottasháztól látható az a kétlépcsős feketemárvány-kereszt, melyen egy szép vaskorpusz látható, s dedikációján ez olvasható: „Istennek hálából állíttatta Huszár Károly és családja, 2005”.

Huszárlai kereszt (szakrális kisemlék) (Ipolynyék [Vinica])

Isten dicsőségére állíttatta Pataki János és neje Szabó Mária 1870-ben.

Huszita imaház (épület, építmény) (Réte [Reca])

szeptember 12, 2014
Szervezett formában Rétén a protestantizmus az 1573-tól 1596-ig terjedő időben jelenik meg. Minden bizonnyal ahhoz a 800 egyházhoz tartozik a rétei is, melyek az esztergomi érsekség területén ebben az időintervallumban fogadták el az új tanokat. Egész pontosan 1592- re tehetjük a rétei református egyház megalakulását, mivel ebben az évben váltak ki a református gyülekezetek a...

Hutyán-kápolna (szakrális kisemlék) (Erdőszelestény [Selešťany])

A 20. század közepén emelt fehér kápolna kis toronnyal, melynek homlokzatán kör alakú és ívelt tetejű ablak látható. Dombon áll, lépcsősor vezet fel a bejáratig.

Hutÿra Ferenc emléktáblája (szobor, emlékmű, emléktábla) (Szepesváralja [Spišské Podhradie])

2000. október 6-án Szepesváralján emléktábla felavatásával összekötött szakülést tartottak Hutÿra professzor születésének 140. évfordulóján számos kelet-szlovákiai állatorvos részvételével. A szülőház falán elhelyezett háromnyelvű (szlovák, német és magyar) emléktábla magyar nyelvű szövege: EBBEN A HÁZBAN ÉLTE ÁT IFJÚSÁGÁT / Prof. Dr. med., Dr. vet. med., Dr. h. c.) Szepeshelyi HUTYRA FERENC / VILÁGHÍRŰ ÁLLATORVOS, TUDÓS ÉS...

Hybbei Mindenszentek temploma (épület, építmény) (Hybbe [Hybe])

A Liptóújvártól keletre fekvő Hybbe község első írásos említése 1239-ből származik. A 13. században német telepesek virágoztatták fel a helységet, mely 1265-ben városi rangra emelkedett, 1390-től a liptóújvári uradalom része volt. A falu római-katolikus plébániatemploma 1300 körül épült, majd a későbbi évszázadok során több átépítésen esett át, így magán hordozza a gótikus, a barokk és...

I. (Nagy) Lajos halálozási helye (épület, építmény) (Nagyszombat [Trnava])

I. (Nagy) Lajos I. Károly (Róbert) és Erzsébet lengyel hercegnő gyermekeként két bátyja korai halála után, 3 éves korában trónörökös lett. A nyilvánosság előtt 1335-ben, a visegrádi kongresszuson szerepelt először, majd megkapta az „Erdély hercege” címet. Apja halála után, 1342. július 16-án lépett trónra, és július 21-én koronázták királlyá Székesfehérvárott. Jelentős befolyást gyakorolt a kormányzására...

I. és II. világháborús emlékmű Kismácsédon (szobor, emlékmű, emléktábla) (Kismácséd [Malá Mača])

A XX. század nagy háborúiban elesett kismácsédiak emlékműve a község központjában található Hősök terén található.

I. Szent István szobor (szobor, emlékmű, emléktábla) (Tardoskedd [Tvrdošovce])

2001-ben avatták fel Tardoskedden I. Szent István 5/4-es nagyságú egészalakos bronzszobrát, amely a Budapest, XVI. ker. Önkormányzat parkjában álló emlékműnek  is a főalakja.

I. világháborús emlékmű (tájház, kézművesház) (Pozsony [Bratislava])

A Zergehegy alján, a Koliba Film-stúdió bejáratához közel található az a Mária-kápolna, melyet a 13. honvéd őrszolgálatos pótszázad állíttatott az I. világháború emlékére. Ebben a században szolgált Rigele Alajos szobrász is, aki Pastinszky Mihály szobrásszal közösen alkották ezt az emlékhelyet. A magyar honvédek a kápolna szobrocskájául Szűz Mária Kis-Jézust kezében tartó szoborkompozícióját rendelte meg az...

I. világháborús emléktábla a református templomban (szobor, emlékmű, emléktábla) (Csicsó [Číčov])

Az első világháború áldozatainak külön-külön emléktáblát állítottak a háború után a katolikusok – rózsaszín márványból, templomuk kőkerítésének külső oldalán – és a reformátusok – vörös márványból, templomukban, a szószékkel szemben.

Ibos István és Zsámbok Piros, nagybalogi hagyományőrzők síremléke (Balogvölgy) (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Vámosbalog, Nagybalog [Veľký Blh])

Vitéz Ibos István Kopasz és felesége, született Zsámbok Piros a népdalgyűjtők és népi hagyományok gyűjtőinek segítői és kincsestárai voltak. Balogon gyűjtött népdalokat Kodály Zoltán is. Az Ibos Istvántól begyűjtött anyagok egy része Budapestre a Néprajzi Múzeumba kerültek. Ág Tibor is gyűjtött náluk.

id. Endreffy János evangélikus lelkész sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Felsőszeli [Horné Saliby])

Id. Endreffy János 1848. február 9-én született Mezőberényben. Pozsonyban végezte el az evangélikus teológiai akadémiát, majd 1870-ben, egy évig a Jénai egyetemen tanult. Szolgálati helyei: Békéscsabán tanítóként, majd Tótkomlós, Pilis, Csomád, Fót, Domony. 1888.február 1-én Felsőszelibe jött lelkésznek. Felesége a bártfai születésű Tepliczky Anna. Gyermekeik: 1889: Eugénia és Erzsébet, 1890: Vilma, 1891: János Id. Endreffy...

id. kisjeszeni Jeszenszky Pál sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Igló [Spišská Nová Ves])

Jeszenszky Pál (nagy-jeszeni), ágost. ev. lelkész és főgymnasiumi tanár, szül. 1831-ben Losonczon; előbb Gömör-Panyiton segédlelkész volt; 1866. decz. 23. az egyházi gyülekezet iglói segédlelkésznek választotta s 1867. jan. 17. átvette hivatalát és egyszersmind 1869-től tanár volt az iglói ev. főgymnasiumban, hol a görög és latin nyelvet és vallást tanította. Később főigazgatói tollnok Pozsonyban. 1921- ben...

Id. Pál Dénes, a hadifoglyok nagybalogi költőjének síremléke (Balogvölgy) (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Vámosbalog, Nagybalog [Veľký Blh])

Id. Pál Dénes 1911-ben született Alsóbalogon. A tanulmányait Balogon, a református iskolában végezte. Tanítói közül kiemelkedett Koós István, aki sokoldalú tudással rendelkezett, de erre sose volt büszke. A másik nevezetes tanító Gál István volt, aki minden gyereket megtanított fát ültetni, fát oltani és zöldséget termeszteni. Pál Dénes egyszerű parasztember volt, aki megjárta a Don-kanyart és...

id. Pósa Apollónia síremléke a szülőfaluban (Balogvölgy) (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Nemesradnót, Radnót [Radnovce])

Pósa Lajos költő oldalági leszármazottja, id. Pósa Apollónia síremléke a szülőfaluban (Balogvölgy) A nemesradnóti Pósa Lajos (1850-1914) költő, szerkesztő a nemes nagy Pósa család sarja. A költőnek saját gyermeke nem született, rokonságát a szülei testvéreinek a családja után vezette Homoly Erzsébet a Pósa Lajos emlékezetei – Emléktár című 2010-ben megjelent könyvben. Pósa Lajos édesapjának, Antalnak...

Id. Pósa Árpád síremléke a szülőfaluban (Balogvölgy) (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Nemesradnót, Radnót [Radnovce])

Pósa Lajos költő oldalági leszármazottja, id. Pósa Árpád síremléke a szülőfaluban (Balogvölgy) A nemesradnóti Pósa Lajos (1850-1914) költő, szerkesztő a nemes nagy Pósa család sarja. A költőnek saját gyermeke nem született, rokonságát a szülei testvéreinek a családja után vezette Homoly Erzsébet a Pósa Lajos emlékezetei – Emléktár című 2010-ben megjelent könyvben. Pósa Lajos édesapjának, Antalnak...

id. Pósa Béla síremléke a szülőfaluban (Balogvölgy) (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Nemesradnót, Radnót [Radnovce])

Pósa Lajos költő oldalági leszármazottja, id. Pósa Béla síremléke a szülőfaluban (Balogvölgy) A nemesradnóti Pósa Lajos (1850-1914) költő, szerkesztő a nemes nagy Pósa család sarja. A költőnek saját gyermeke nem született, rokonságát a szülei testvéreinek a családja után vezette Homoly Erzsébet a Pósa Lajos emlékezetei – Emléktár című 2010-ben megjelent könyvben. Pósa Lajos édesapjának, Antalnak...

id. Pósa Géza síremléke a szülőfaluban (Balogvölgy) (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Nemesradnót, Radnót [Radnovce])

Pósa Lajos költő oldalági leszármazottja, id. Pósa Géza síremléke a szülőfaluban (Balogvölgy) A nemesradnóti Pósa Lajos (1850-1914) költő, szerkesztő a nemes nagy Pósa család sarja. A költőnek saját gyermeke nem született, rokonságát a szülei testvéreinek a családja után vezette Homoly Erzsébet a Pósa Lajos emlékezetei – Emléktár című 2010-ben megjelent könyvben. Pósa Lajos édesapjának, Antalnak...

ifj. bellusi Baross Jusztin I. világháborús hős nyughelye (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Trencsén [Trenčín])

ifj. bellusi Baross Jusztin az első világégés folyamán szerzett sebesülésének következményeként hunyt el 23 éves korában.

ifj. Pósa Árpád síremléke a szülőfaluban (Balogvölgy) (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Nemesradnót, Radnót [Radnovce])

Pósa Lajos költő oldalági leszármazottja, ifj. Pósa Árpád síremléke a szülőfaluban (Balogvölgy) A nemesradnóti Pósa Lajos (1850-1914) költő, szerkesztő a nemes nagy Pósa család sarja. A költőnek saját gyermeke nem született, rokonságát a szülei testvéreinek a családja után vezette Homoly Erzsébet a Pósa Lajos emlékezetei – Emléktár című 2010-ben megjelent könyvben. Pósa Lajos édesapjának, Antalnak...

ifj. Pósa Géza síremléke a szülőfaluban (Balogvölgy) (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Nemesradnót, Radnót [Radnovce])

Pósa Lajos költő oldalági leszármazottja, ifj. Pósa Géza síremléke a szülőfaluban (Balogvölgy) A nemesradnóti Pósa Lajos (1850-1914) költő, szerkesztő a nemes nagy Pósa család sarja. A költőnek saját gyermeke nem született, rokonságát a szülei testvéreinek a családja után vezette Homoly Erzsébet a Pósa Lajos emlékezetei – Emléktár című 2010-ben megjelent könyvben. Pósa Lajos édesapjának, Antalnak...

Iglói evangélikus templom (épület, építmény) (Igló [Spišská Nová Ves])

Az 1790-1796 között klasszikus stílusban épült, kereszt alaprajzú evangélikus templom egy ún. tolerancia templom − II. József türelmi rendeletével újra engedélyezte a nem katolikusok szabad vallásgyakorlatát, így azok saját torony és harang nélküli templomokat építhettek. A templom belsejét Johann Jakob Stunder koppenhágai festő 1797-ből származó alkotása díszíti, mely egy az Olajfák hegyén imádkozó Krisztust ábrázoló...

Iglói Immaculata (Szeplőtelen fogantatás) oszlop (szakrális kisemlék) (Igló [Spišská Nová Ves])

Az oszlop a Szeplőtelen Szűz Mária szobrával, az Immaculatával egy műemlék, amely 1724 óta áll a város szívében, a plébániatemplom előtt. Az iglói Szentháromság-oszlop az egykori lengyel polgármester, Lubomirski Konstantin Teodor támogatásával épült. A gróf az ún. lengyel zálog idején más szepességi városokban is állíttatott hasonló oszlopot, melyek közül a legrégebbi az iglói. Az Immaculatát...

Iglói Provinciális (Tartományi) ház (épület, építmény) (Igló [Spišská Nová Ves])

Az Árpád-kori eredetű település ma a Szepesség egyik legnagyobb városa. Számos más szepességi várossal együtt még Zsigmond király zálogosította el Lengyelországnak az 1400-as évek elején. Mikor Mária Terézia királynő e területeket ismét Magyarországhoz csatolta, a szász/cipszer terület központjául Iglót jelölte ki. 1777-78-tól 1876-ig (a szász önkormányzat megszűntéig) itt működött a szepesi szász városok önkormányzata, itt...
1 53 54 55 56 57 137