Emlékhelyek a Felvidéken

Emlékhelyek a Felvidéken - Töltsük fel együtt!
44 bejegyzés

Református templom (épület, építmény) (Tornagörgő, Görgő [Hrhov])

1781. október 25-én adta ki II. József német-római császár és magyar király (ur. 1780-1790) – Magyarországra és Erdélyre vonatkozó – türelmi rendeletét, melyben a felvilágosult abszolutizmus elvei szerint rendezte a királyság vallásügyét. A rendelet szabadabb vallásgyakorlást biztosított a protestáns és görögkeleti alattvalóknak, egyúttal pedig engedélyezte számukra a hivatalviselést is; az intézkedés később egyike lett azon...
Read More

Református templom és Tompa Mihály emléktáblája Bején (szobor, emlékmű, emléktábla) (Tornalja [Tornaľa])

Itt volt református lelkész 1846 és 1849 között Tompa Mihály költő. Itt látogatta meg 1847-ben Petőfi Sándor, innen kirándultak együtt Murány várába. Az emléktáblát a Palóc Klub állíttatta, 1994-ben. 2017-ben a Gömöri Református Egyházmegye a magyar kormány támogatásából a bejei műemlék jellegű református templom tornyának és hajójának teljes külső felújítására jelentős összeget határozott meg.
Read More

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Tornagörgő, Görgő [Hrhov])

A nagykereszt a temető halottasházhoz vezető út bal oldalán található.
Read More

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Tornalja [Tornaľa])

november 30, 2015
A nagykeresztet 1934-ben özvegy Hegyi Istvánná állíttatta.
Read More

Tornalja református temploma (épület, építmény) (Tornalja [Tornaľa])

A napjainkban reformátusok által használt temploma a 15. században épült gótikus stílusban. Később védőfallal vették körül, és klasszicista stílusban megújították. Szentélye sokszögzáródású, hajója téglalap alakú, a nyugati oldalán toronnyal. A szentélyt és a hajót is gótikus támpillérek támasztják. A szentélyen szamárhátíves gótikus ablakok vannak, a hajó ablakai díszítés nélküliek. A torony alatti portálé csúcsíves, akárcsak...
Read More

Tornaljai csevice (épület, építmény) (Tornalja [Tornaľa])

A csevice természetes szénsavas savanyúvíz, az elhíresült „Csevice” ásványvíz egyik forrása is itt tör fel. A gyógyhatású forrást 1956-ban fedezték fel a környéken folytatott geológiai vizsgálatok közben. A természetes ásványvíz 1769 -től ismert.
Read More

Tornaljai városháza (épület, építmény) (Tornalja [Tornaľa])

Tornalja településén már az első világháború előtt felmerült egy új városháza építésének gondolata. Bár elkészültek az épület tervei, azok a háború miatt már nem tudtak megvalósulni. Az 1920-as években tértek vissza az építés gondolatához, és végül 1925-ben ki is írták a tervezési pályázatot, amelyet Őry (Oelschläger) Lajos és munkatársa, Boskó Géza Zoltán nyerték meg. A...
Read More

Tornallyay-család kastélya (épület, építmény) (Tornalja [Tornaľa])

A Tornallyay-család szépen felújított kastélya jelenleg gyermekotthon, parkjában csevice-kút található.
Read More

Zoltán-kert (más) (Tornalja [Tornaľa])

augusztus 29, 2020
A Zoltán-kert ma városi park, itt áll az a hatalmas mészkőszikla, amelyen a városnak nevet adó középkori őrtorony állt.
Read More

Zsidó temető (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Tornalja [Tornaľa])

A tornalja városi (kinti) temető bejáratának a bal oldalán található.
Read More
1 2