Emlékhelyek a Felvidéken

Emlékhelyek a Felvidéken - Töltsük fel együtt!
4093 bejegyzés

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Ógyalla [Hurbanovo])

A nép körében öregtemetőként élő területen találjuk, süttői márványból (közel a halottasházhoz, és a református temetőhöz). Korpusza és INRI-táblája rozsdás. Felirata nehezen ugyan, de olvasható: ISTEN DICSŐSÉGÉRE EMELTE ÉS ALAPITATTA ÖZVEGY SZABÓ ISTVÁNNÉ SZÜLETETT TRENCSIK MÁRIA 189I APRILIS 27. Az objektum környékét 2004 őszére kitisztították. Környezete emiatt is gondozottnak látszik, a nagykereszt könnyebben hozzáférhető. Talapzatát...

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Csiffár [Čifáre])

A szürke színre festett nagykereszt a temető látványának domináns eleme. 1936-ban készült az aranyosmaróti Fellner-féle kőfaragóműhelyben. A kereszthez kőkerítés épült és annak négy pillérén egy-egy szobor áll, melyeket az azokhoz tartozó szöveg egészít ki. – János apostol (Ime a te fiad!), Mária (Ime a te anyád!), Szent Rozália (szt, Rozália könyörögj érettünk) és Jakab apostol...

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Csallóköztárnok, Tárnok [Trnávka])

1936-ban emeltette Németh Antal és felesége Csémy Karolina a temetőben található nagykeresztet, egyidőben a kápolnával, amelyet 1937. november 2-án szenteltek fel. A munkálatokat Tóth Vilmos kőműves mester felügyelete alatt Szitás József kivitelezte.

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Imely [Imeľ])

Az 1805-ben Isten dicsőségére a katolikus temetőben állított nagykeresztet 1952-ben özv. Paulik Jánosné szül. Bagin Erzsébet újíttatta fel.

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Tornalja [Tornaľa])

november 30, 2015
A nagykeresztet 1934-ben özvegy Hegyi Istvánná állíttatta.

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Megyercs [Čalovec])

február 13, 2015
A keresztet 1914-ben a győri Birkmayer cég gyártotta. A szobor egyes részei az évek során elporladtak és letörtek, aktuálissá vált a renoválása. Az ökormányzat megbízásából homokkő felhasználásával Győry József nemesócsai kőfaragó újította fel. 2001. június 23-án a IV. Falunapon avatták fel a felújított temetői központi keresztet. A temetőben található a római katolikus harangláb, amely eredetileg...

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Ekecs [Okoč])

szeptember 4, 2015
A nagykeresztet a Rózsafüzér Társulat tagjai állíttatták.

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Szádalmás, Almás [Jablonov nad Turňou])

október 11, 2015
A helyiek szerint a nagykereszt a reformátusoké, valószínűleg, mert a református temetőrészben áll.

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Ógyalla [Hurbanovo])

A templom bejáratánál jobb oldalt található a süttői márványobjektum, rozsdás korpusszal és INRI-táblával. Talapzata repedezett, ez alatt habarcscsal bevont réteg tégla. Az objektumon lévő felirat részben átfestett: „ÉDÉS JÉZUSUNK” LÉGY MINDIG VELÜNK ÉS IRGALMAZZ MINÉKÜNK! 1912.

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Ipolyharaszti, Haraszti [Chrastince])

A világosbarna kőkereszten fehérre festett Krisztus korpusz látható, jobb kezénél a kereszt szára letörött, hiányzik. A talapzaton szív alakú keretben felirat olvasható.

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Felsővámos [Horné Mýto])

október 15, 2014
A felsővámosi keresztény katolikus hívek állították a Nagykeresztet közös adakozásból 1870-ben. A község területén lévő kereszteket és szobrokat a községi önkormányzat 2005-ben újította fel.

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Kőhídgyarmat [Kamenný Most])

A gurgyali temető központi keresztje avagy a Pauer-kereszt oszlopa egy kétlépcsős alapzaton álló, szürkés homokkőből készült alkotás. Az oszlopfő felfelé szélesedik; azon egy újabb lépcső, rajta az INRI-feliratos, díszített szárvégű vaskorpuszos kereszt. Krisztus kezei széttárva vannak a keresztre feszítve, feje jobbra dőlve, lábszárai és lábfejei egymás mellett, testén fehér ágyéktakaró. Az oszlop jobb oldalán szürkésfehér...

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Ipolyharaszti, Haraszti [Chrastince])

A központi világosszürke kőkereszten fehérre festett Krisztus korpusz látható. A talapzaton pedig fekete márványtáblán felirat olvasható.

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Helemba [Chľaba])

A temető Központi keresztjét Nagy János, szobrászművész és Mátyás fia alkotását 2003-ban avatták. Alsó részén a térdeplő Szent Imre reliéfje látható.

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Apácaszakállas [Opatovský Sokolec])

szeptember 22, 2015
Isten dicsőségére Gróf Eszterházi Vince özvegye herceg Litomeristzki Zsófia állíttatta 1857-ben.

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Helemba [Chľaba])

A Szent Orbán kápolna előtt álló kőkereszt (1839-ből) felirata a 102. zsoltár 10. sorát idézi (Uram, ne a mi bűneink szerint cselekedjél velünk, se a mi hamisságink szerint ne fizessél nékünk). Az eredeti fakeresztet felváltó kőkeresztet a katolikus hívők állították az 1930-as években, nem sokkal a kápolna építése után.

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Csécsénypatony [Čečínska Potôň])

A nagykereszten olvasható dátumok alapján 1971-ben, majd 2007-ben lett felújítva.

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Lögérpatony [Horná Potôň])

Isten dicsőségére és a meghalt hívek lelki üdvére emeltette a község.

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Nagykeszi [Veľké Kosihy])

október 14, 2015
A temető római katolikus részének központi keresztjét 1936-ban állíttatták a község katolikus hívői. A műkő keresztet bronz korpusszal a csicsói pap, Király József szentelte fel. Korábban egy kemény fából készült kereszt állt a jelenlegi helyén, de idővel elkorhadt.

Temetői nagykereszt (kőkereszt) (szakrális kisemlék) (Ógyalla [Hurbanovo])

A mai katolikus temető keleti széléhez kissé közel áll a homokkő objektum, dél felé néző korpusszal. A kereszt szára és a korpusz nagyon rossz állapotban van. Ez utóbbi jobb kezének egyik része még a száron egy dróttal, ennek másik része a válltól letörve. Ha eredeti a kézfej – és az ujjábrázolás, akkor minden bizonnyal Krisztus-áldás...
1 119 120 121 122 123 137