Vilmos Béla tanító úr (édesapja Vilmos Mihály, igazgató, kántortanító) a háború alatt tanította a nagyobb gyerekeket. Leventeoktatóként is foglalkozott velük. Felesége nem tanított. Három gyermekük volt – két lány és egy fiú. A háború végén titokban feljelentették őket az oroszoknál.  A katonák megkínozták a házaspárt, majd saját gyerekeik szeme láttára lelőtték őket, mindkettőjüket egyszerre. A tanító-kertbe lettek elásva. A helyzet konszolidálásakor, amint lehetett a testeket tisztességesen eltemették. A dunamocsi szigetik a karvaiak kísérték a koporsókat, a szigetnél átvették a dunamocsiak, s úgy temették el őket a katolikus templom kertjébe.
A háború alatt Procházka Erzsébet, Fekete Mária tanító nénik foglalkoztak a kicsikkel, ők más állás után néztek a háború befejeztével.
A háború után megszűnt a magyar nyelvű oktatás, ezért szlovák alapiskolában folytatták tanulmányaikat  a gyerekek, akik nem igazán akartak megszólalni szlovákul. Az iskola tanítója Merka nevezetű volt, aki nagy tisztelettel bánt a gyerekekkel, átérezte a nyelvi nehézségeket. Magyarul nem beszélt, Tapolcsány környékéről származott.