Emlékhelyek a Felvidéken

Emlékhelyek a Felvidéken - Töltsük fel együtt!
32 bejegyzés

A 2. világháborúban elesettek emléktáblája (szobor, emlékmű, emléktábla) (Nyárasd [Topoľníky])

A temető bejárata mellett, a jobb oldali falon, az urnafalon találjuk a 2. világháborúban elesett, vagy annak következtében elhunyt lakosok névsorát: Angyal Mihály, Androvics Péter, Babos József, Balogh Jeno, Bartal Gergely, Bognár Imre, Bognár István, Bognár László, Csölle Géza, Csölle Gyula, Csölle János, Deutsch Berta, Deutsch Gusztáv, Deutsch Mihály, Deutsch Miklós, Deutsch Sándor, Deutsch Vilmos,...

A falu első írásos említésének emlékműve (szobor, emlékmű, emléktábla) (Nyárasd [Topoľníky])

2013-ban volt annak 900. évfordulója, hogy e gyönyörű települést írásban először említették. Nyárasd Község Önkormányzata ennek emlékére a falu főterén egy emlékművet állítatott, amelyet Ferdics Gábor művész alkotott meg.

A közösség tanítóinak kopjafája (szobor, emlékmű, emléktábla) (Nyárasd [Topoľníky])

Az iskoláról 1753 óta vannak adataink, mivel plébánia csak azóta van, s így egyházi levéltár is. Ezek alapján az iskolát és a kántortanítói lakot a méltóságos erdődi gróf Pálffy Ferenc úr építtette 1795-ben a mostani beltelken. 1855-ben új iskola épült két tanteremmel, a kántortanítói lak pedig 1865-ben. Nyárasd község és közösségei azoknak a tanítók emlékére állíttatta,...

Az 1. és 2. világháború tósnyárasdi hőseinek emlékműve (szobor, emlékmű, emléktábla) (Tósnyárasd [Topoľnica])

Az 1. és a 2. világháború idején Tósnyárasd községnek 54 hősi halottja volt. Emléküket, nevüket a római katolikus templomban elhelyezett emléktáblákon örökítették meg. A faluban 1975-ben hozták létre az új köztemetőt. Ezen a helyen, 1989-ben hozta létre  a Tósnyárasdi Önkormányzat az 1. és 2. világháború  háborúban elesett hőseinek emlékművet egy kőkereszt formájában. Az emlékműnél évente...

Az 1. világháború tósnyárasdi áldozatainak emlékműve (szobor, emlékmű, emléktábla) (Tósnyárasd [Topoľnica])

 Az 1. világháborúban Tósnyárasd községnek  26 hősi halottja volt. Emléküket  1932-ben, a tósnyárasdi római katolikus templomban egy emléktáblán örökítették meg. Ezt követőleg  a hősi  halottak   emlékére, 1934-ben id.  Fehér János és neje Varga Eleonóra egy emlékkeresztett állítatott a falu végén, a régi temetőbe vezető út mentén. 1975 után, amikor a községben létrehozták az új...

Az 1. világháborúban elesettek emléktáblája (szobor, emlékmű, emléktábla) (Nyárasd [Topoľníky])

A község temetőjében, a ravatalozó falán találjuk az I. világháborúban elesettek névsorát: Bartalos Ferenc, Bognár József, Borka István, Csóka Burdi, Csölle Ignác, Csölle István, Csölle János, Csölle József, Dömény Imre, Dömény János, Gaál József, Gaál Lajos, Kamocsai István, Károlyi Mihály, Kiss Gyula, Kiss János, Kliner István, Knazsik György, Szomolai Ferenc, Szomolai Imre, Krascsenics Alajos, Krascsenics...

Az 1949-es csatában elesett hősök emlékműve (szobor, emlékmű, emléktábla) (Nyárasd [Topoľníky])

A római katolikus temetőben található emlékművet az 1849. június 20-i csatában elesett hősök tiszteletére állította fel az alsó csallóközi járás közönsége. A honfoglalás ezredik évfordulója alkalmából újabb felirattal gazdagodott.  

Emléktábla a kultúrház falán (szobor, emlékmű, emléktábla) (Nyárasd [Topoľníky])

A kultúrház falára a falu 1945-ös felszabadulásának 30. évfordulójakor helyeztek el emléktáblát.

Ferenczy Lajos emlékére állíttatott kereszt (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Nyárasd [Topoľníky])

Az 1849. június hó 20-i csatában elesett hősök tiszteletére felállított emlékmű mögött egy sírkő áll, amellyel Teréz testvére állít emléket Ferenczy Lajosnak.

Kisboldogasszony tiszteletére szentelt római katolikus templom (épület, építmény) (Nyárasd [Topoľníky])

szeptember 15, 2015
A helyi egyházközség 1755-ben alakult, és a római katolikus templom a dunaszerdahelyi esperesi kerületbe tartozott. Kegyura Pálffy János gróf volt. A századfordulón plébánosa Papánek Márk, majd dr. Hegyi Jenő pápai kamarás, esperesplébános volt. A Katolikus Magyarország 1001-1901 című kiadvány szerint az alsónyárasdi templomot 1754-ben alapították, s a Boldogságos Szűz születésének tiszteletére építették. Fiókegyháza Felsőnyárasd. A...

Nepomuki Szent János szobra (szakrális kisemlék) (Nyárasd [Topoľníky])

szeptember 15, 2015
A szobrot az írásbeli forrás Felsőnyárasd védőszentjeként említi. Újjáépítésének ideje 1759. május 24.

Ora et labora faszobor (szobor, emlékmű, emléktábla) (Nyárasd [Topoľníky])

A szobrot az „imádkozz, és dolgozz” idézet jegyében emelték megemlékezésként Trianonról, a visszacsatolásról és a kitelepítésről.

Pallosjog emlékmű (szobor, emlékmű, emléktábla) (Nyárasd [Topoľníky])

A kultúrház melletti parkban található a Pallosjog emlékműve az 1796-os évszámmal a tetején, melynek felső részén  egy kardot tartó emberi kar látható. A Pálffy grófok hatalmát jelképezi, mert a vétkes bűnözőt akár halállal is büntették. Eredeti helye a Vasút utca és a Fő utca találkozásának túloldalán volt.

Petőfi emlékmű (szobor, emlékmű, emléktábla) (Nyárasd [Topoľníky])

Az emlékmű talapzatra helyezett, ferdén álló terméskőbe erősített Petőfi-arckép, alatta fekete márványlapba vésett szöveg: “A néppel tűzön-vízen át!” Tisztelet Petőfi Sándor emlékének. Nyárasd lakossága, önkormányzata, Csemadok helyi szervezete 1995. márc. 19.

Sas utcai emlékmű (szobor, emlékmű, emléktábla) (Nyárasd [Topoľníky])

1849-ben a község határában két csata is volt a császáriak és a magyar szabadságharcosok között. Ennek az emlékét őrzi a Sas utca végébe áthelyezett emlékmű, és a temetőben az elesett hősök tiszteletére emelt obeliszk. Ez az emlékmű eredetileg az utca vége mögötti határi részben állt. Egykori leírása: “Az emlékmű mintegy öt méter magas, fekete –...

Szalay Antal sírja (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Nyárasd [Topoľníky])

A település közéletének személyisége, a Csemadok alapító tagja, több évtizedig az elnöke, a Csemadok járási bizottságának tagja.

Szent Flórián szobor (szakrális kisemlék) (Nyárasd [Topoľníky])

október 23, 2014
A Szent Flórián szobrot 2008. május 2-án avatták fel. Szent Flórián a tűzoltók védőszentje és tűzoltószertár melleti téren található.

Szent Vendel szobra (szakrális kisemlék) (Nyárasd [Topoľníky])

szeptember 15, 2015
A község Fő utcáján a 136. számú ház előtt áll Szent Vendel szobra, melyet Lustig János emeltetett 1802-ben.

Szentháromság kápolna (épület, építmény) (Nyárasd [Topoľníky])

szeptember 15, 2015
A Fő utca és a Bári utca kereszteződésénél állt a Szentháromság-kápolna, melyet a Soóky Flórián emeltetett 1914. december 23-án. A kápolnát a mellette megkezdett házépítés során lebontották. Amikor a kápolnát lebontó személy hirtelen meghalt, a vallásos érzelmű lakosok ebben Isten büntetését vélték. 2001-ben a kápolnát újjáépítette Nyárasd Község Önkormányzata.

Temetői nagykereszt (szakrális kisemlék) (Nyárasd [Topoľníky])

szeptember 15, 2015
A temető közepén álló kereszt felirata már nem olvasható.

Templomkerti nagykereszt (szakrális kisemlék) (Nyárasd [Topoľníky])

szeptember 15, 2015
A templomkertben álló keresztet 1992 tavaszán renoválták.

Tósnyárasdi katolikus templom (épület, építmény) (Tósnyárasd [Topoľnica])

augusztus 16, 2014
1781. november 13-án írta alá Batthyány Fülöp és felesége Perényi Barbara adománylevelét, amely alapján a tósnyárasdi templomot elkezdték építeni, amely elhúzodott  egészen 1848-ig. Az akkori tósnyárasi plébános, Vagner atya  fejezte be, miután kicséreltette a tetőgerendákat, megjavíttatta a tornyot, kifestette a templomot. A templomot  1849. augusztus 20-án szentelték fel, amit Thuróczy Zsigmond, és Kubriczky András taksonyi...

Tósnyárasdi Nepomuki Szent János szobor (szakrális kisemlék) (Tósnyárasd [Topoľnica])

augusztus 17, 2014
Tósnyárasdon, a római katolikus templom szomszédságában álló szobrot 1841-ben állíttatta Varga János és felesége Bossák Mária. A szobrot 1899-ben, majd a rendszerváltás után is restaurálták.

Tósnyárasdi Szent Flórián szobor (szobor, emlékmű, emléktábla) (Tósnyárasd [Topoľnica])

A falu első szakrális kisemléke a Szent Flórián szobor volt, amit 1808. november 5-én emeltetett a falu földesura Perényi János azzal az indokkal, hogy település nem rendelkezik szakrális emlékhellyel. A szobor időközben megrongálodott, és ezért a Tósnyárasdi Önkormányzat 1995-ben felújíttatta. Ma a szobor a falu egyik szinbóluma, számos történelmi megemlékezés  (március 15.) helyszíne.

Tósnyárasdi útmenti kereszt (szakrális kisemlék) (Tósnyárasd [Topoľnica])

augusztus 17, 2014
Tósnyárasdon a római katolikus templom mellett, az iskola előtt áll, az 1817-ben létrehozott kereszt. Létrehozója ismeretlen. A kereszten egy tábla látható, ahol az állítás éve van feltüntetve.

Útmenti kereszt (szakrális kisemlék) (Nyárasd [Topoľníky])

szeptember 15, 2015
Nyárasdról Vásárútra menet a kanálistól nem messzire, Nyárasd felőli oldalon áll a kereszt. Szövege nagyon megkopott, olvashatatlan. Eredetileg Bognár Ferenc állíttatott ezen a helyen 1781-ben egy fakeresztet, melyet később, 1798-ban kőből építettek fel. Ennek a kőből épített keresztnek a javítását és gondozását bizonyítja az az alapítvány, melyet a néhai nemes Bognár Ádám özvegye, született Csölle...

Útmenti kereszt (szakrális kisemlék) (Nyárasd [Topoľníky])

szeptember 15, 2015
A Hídsor utca utolsó házának kiskertjében áll a kereszt, melyet Isten dicsőségére nemes Bognár János és neje emeltettek.
1 2