Emlékhelyek a Felvidéken

Emlékhelyek a Felvidéken - Töltsük fel együtt!
7 bejegyzés

A 2. világháború hőseinek emléktáblája (szobor, emlékmű, emléktábla) (Lekenye [Bohúňovo])

A második világháborúban elesett hősi halottaink emlékére állíttatta Lekenye község lakossága, 1993-ban.

A lekenyei evangélikus templom (épület, építmény) (Lekenye [Bohúňovo])

Az evangélikus templom 1902-ben épült, egyszerű egyhajós belső tere egyenes szentélyzáródású, előtere a vele egybeépített harangtorony. A templomban található az első világháborús, a templom külső falán a második világháborús emléktábla.

A régi iskola (épület, építmény) (Lekenye [Bohúňovo])

2003-ban, be kellett zárni a lekenyei kisiskolát, ráadásul óvoda sincs a faluban. Az iskola épületében a nyugdíjasklub működik, az evangélikus templom mögötti egykori óvodában pedig helytörténeti szobát rendeztek be, amelyet egy szövőszék ural, és a régi paraszti élet sok más tárgyi emléke tölti meg a falatnyi helytörténeti házat.

Evangélikus harangláb Tibában (épület, építmény) (Lekenye [Bohúňovo])

Tiba 1927-ben lett közigazgatásilag Lekenyéhez csatolva. A kis falu a 13. század második felében keletkezett, nevét alapítójától, Tiba nemestől kapta. A faluban játszó- és emlékpark, panzió és egy evangélikus harangláb is van, amelynek falán Tibay Ferencnek, a falu alapítója leszármazottjának emléktáblája látható. A harangláb előtt egy felújított kocsi jelképezi a múltat, Kozsár Károly ajándékaként, tetőt is emeltek fölé.

Kopjafa Lekenyén (szobor, emlékmű, emléktábla) (Lekenye [Bohúňovo])

A falu első írásos említésének 765. évfordulójára állították, 2008. július 26-án, a református templomkertben. A kopjafa helybéli faragó, Bíró Miklós munkája.

Lekenyei református templom (épület, építmény) (Lekenye [Bohúňovo])

A XII. századi eredetű, magyar faluról az első, fennmaradt írott forrás csak egy századdal később emlékezik meg. Középkori gyökerű református temploma a XV. század második felében épült fel, gótikus stílusban. Ez egy keletelt tengelyű, egyhajós, viszonylag kis méretű, torony nélküli épület volt. Téglalap alaprajzú, nyereg tetős, zsindellyel fedett hajójához keleten egy igen nyomott félkörívű diadalívvel...