a XXV. Tompa Mihály Országos Versenyről

Noha már részt vettem elődöntőinek zsűrijében, még sosem voltam a Tompa Mihály Országos Verseny döntőjén. Erre most először, és igazán kiemelkedő esemény kapcsán került sor; ugyanis volt szerencsém éppen a neves versengés 25. évfordulóján részt venni.

Azt, hogy a rendezvény a szlovákiai magyarság legnagyobb vers- és prózamondó versenye, amelyen verséneklők és lírai színpadok is szerepelnek, eddig is tudtam. Ismertem hírét-nevét, számos alkalommal találkoztam szervezőivel és „szerelmeseivel”. Most magam is megtapasztalhattam, milyen szeretnivaló rendezvény a „Tompika”. A 25. évforduló megünneplése igazán méltóra sikeredett, élményeim rendkívül pozitívak. (Mondom ezt akkor is, ha az itthoni versmondó találkozók közül is többen szívemhez közeliek.)

Az esemény 2016. április 28-án vette kezdetét. A rimaszombati Városi Művelődési Házban – amely befogadó helyszínül szolgált – fogadták az érkezőket. A résztvevők között nem csupán a versenyzők, kísérőik (felkészítő tanárok és szülők), de a szlovákiai magyar kulturális élet számos potentátja, városi politikus és tisztségviselő is megjelent, s találkoztam „privát” érdeklődőkkel is. Az összességében nagyszabású rendezvény a versenyen túl sokszínű programkínálattal dúsult, s lett igazi fesztivállá.

Már a megnyitó előtt sor került Az élet szép elnevezéssel rimaszombati képzőművészek kiállításának megnyitójára a Ganevia Galériában, majd Tompa Mihály köztéri szobrának megkoszorúzására, s ezután következett az ünnepélyes nyitó ceremónia. Ünnepélyest mondok, mert kétségtelenül emelkedett hangulatú volt, de nyugodtan nevezhetném meghittnek, családiasnak is. Igaz, jó nagy család gyűlt össze, a Művelődési Ház színházterme teljesen megtelt. Csenger Ferenc remek, egyszerre pontos, kulturált és visszafogott műsorvezetése mellett változatos összetételű, mértéktartó megnyitó zajlott. A köszöntő beszédek mellett felléptek a hajdan itt jártak közül többen is, hallottunk nem egy remek zenés produkciót, mesét (itt még az először itt járó gyerekeket is felhívták a színpadra), novellát és meggyőző erejű irodalmi est részletet. Igazságtalan volnék, ha bárkit kiemelnék, mert összességében nagyszerű este volt. Az élet úgy hozta, hogy egy búcsúzásra is sor került; a megnyitó Villanások elnevezésű műsorát is összeállító Kamenár Éva, aki igazi „anyja” volt a rendezvénynek, most leköszönt szervezői tisztségéről – mindemellett meleg hangú levélben (amelyet Szabó Csilla olvasott fel) üdvözölte a jubileumi versenyzőket, és kívánt sikeres szereplést nekik, jó munkát a továbbiakhoz.

Az első este igazi meglepetése „A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd” című előadás volt. Soóky László monodrámája Benkő Géza előadásában kelt életre, s nyűgözte le a nézőket. Csak a legnagyobb elismeréssel tudok szólni a kivételes élményt adó produkcióról, amely nem csupán az alapul szolgáló szöveg hiteles tolmácsolása révén, de a láttató erejű, kevés eszközzel dolgozó, de például tárgy-animációban is pontos színészi munka révén vált felejthetetlenné. Nagyszerű előadás volt. A benyomásokkal zsúfolt nap estéjén a házigazdák a meghívott vendégek és a zsűritagok számára nyújtottak baráti vendéglátást.

Másnap kezdődött maga a verseny. A nagy létszámú versenyzői gárda több csoportban mutatkozott be a zsűrik előtt. Jómagam – a nagyrabecsült előadóművész, Bárdos Ági zsűrielnök, Culka Ottó ifjú színész és Tóth Péter Kárpát-medencei versvándor társaságában – az I. és III. kategória versmondóit, és a II. kategória prózamondóit hallgathattam. Az egészről összességében elmondható, hogy magas szintű, rendkívül kiegyenlített színvonalú versengést tapasztaltunk. Aminek őszintén örültünk, jó néhány olyan megvalósítást hallottunk, ahol az előadott mű és az előadó személyisége szerencsésen találkozott, így a zsűrinek csak néhányszor kellett arra hivatkoznia, hogy a választott anyag és tolmácsolója (vagy annak megélt élményei) között miért nem szerencsés a nagy distancia. Ennél kicsit többször kellett megkérdőjelezni a művek irodalmi értékét – sajnos, még internetről „leszedett” is akadt közöttük. Az esetek túlnyomó részét tekintve a gyerekek képességes és meggyőző erejű előadásmódja feledtette ezt a fajta hibát. A művekkel kapcsolatban nem mulaszthatom el azonban megjegyezni, hogy a sok ismeretlen szöveg miatt szerencsés lett volna, ha megkapjuk előre (akárcsak elektronikus levél formájában is) a választottakat. Ez jelentősen megkönnyítené a zsűri dolgát.

Nagy örömömre szolgált, hogy az általános beszédállapot sokkal jobb, mint ahogy azt Magyarországon többnyire tapasztalom. Igaz, ide is „begyűrűzött” a nyomatékosan ejtett s-hangzó, de túlnyomóan korrekt artikulációs törekvéseket tapasztaltunk. Jólesővolt hallgatni a nyelvjárásból adódó sajátos hangképzést, ami különös-édes ízt adott néhány versenyző beszédének. (Ezek köznyelvesítését semmiképp nem áll szándékunkban javasolni.)

Számos produkció lett igazán élményszerű. Személy szerint nagyon sajnáltam, hogy az aranysáv nem bővíthető, és kategóriánként csak három versenyző nyerheti el. Olykor hajszálnyi különbségek miatt lett valaki „csak” ezüstös. A legjobban sikerült előadások mögött mindig érződött a nagyon fontos elemző munka, amely jórészt a felkészítő pedagógusok érdeme, és nem érdemes kispórolni a munkafolyamatból. Mi valamennyien ezt szeretnénk erősíteni! A szöveg csak az alap, elemezni, értelmezni kell – és megtölteni élettel. A legtehetségesebb gyerekek láttató erejű előadásokkal bizonyították, hogy van bennük igazi közlésvágy, fantázia és kellő technikai felkészültség a művek élményszintű tolmácsolásához.

A bemutatók után a zsűri dönteni kényszerült, ami nem volt egyszerű. Az, hogy melyik bemutatkozás lett aranysávos, s ezen belül is ki lett az első, második, harmadik – csak a harmadik nap estéjén, a Gálaműsorban derült ki a versenyzők számára. Előtte azonban még sok minden várt ránk.
Így például pénteken este a Kulcsár Tibor díj átadása. Nekem nagyon szimpatikus volt, hogy mielőtt az idei díjazott neve elhangzott volna, felsorolták mindazokat, akik szervező, támogató, felkészítő tanári minőségükben már elnyerték a díjat. Így aztán láthattuk, hogy milyen impozáns névsort gazdagít 2016-tól – a díj kuratóriumának döntése alapján – Juhász Dósa János neve, aki a verseny egykori szervezője (2000 és 2003 között), a Gömöri Hírlap szerkesztője, a rimaszombati Városi Hivatal munkatársa. Személy szerint nagyon örültem ennek a díjazottnak, lévén hosszú ideje ismerjük egymást, és volt szerencsém tapasztalni a szlovákiai magyar színjátszás-versmondás ügyéhez való pozitív hozzáállását. (Huszár László méltatása már olvasható a neten.)

A bejelentés után ismét előadást láttunk, Mosolycsokor címmel Heltai Jenő írásaiból Csendes László színművész állított össze szívet melengető, derűs estet. A sokoldalú, nagy szakma rutinnal rendelkező művész a könnyed hangütés mellett is érzékeltetett bizonyos mélységeket, is így a fiatalabb résztvevők számára nyilván kicsit távoli világ is rezonanciákat keltett az érzékenyebb hallgatókban.

Az előadást Kicsi Hang koncert követte. Elmondták, hogy 15 évvel ezelőtt éppen ezekről a deszkákról indult karrierjük, s ma már országszerte és azon túl is élvezik a közönség szeretetét. Nos, ebben itt sem volt hiány. A kétszemélyes formáció egyforma érzékenységgel nyúl a költészet kiemelkedő alkotásaihoz és a gyerekeknek szóló versekhez. Előadásuk tisztasága, egyszerűsége és mégis magas színvonala, s nem utolsósorban megnyerő személyiségük még ott is feledteti a kételyt, ahol az avatott fül bizonyos prozódiai törést tapasztal. A közönség alig akarta leengedni őket a színpadról.

Az este további részében a szervezők a felkészítő-kísérő pedagógusokat látták vendégül, majd sor került egy többek által izgalommal várt slam-poetry estre. Végtelen sajnálatomra, erről lemaradtam, így csak utólag hallgathattam a lelkendező beszámolókat – különösen Gál Tamás színészt dicsérték, aki A szavaló kisgyermek országos panaszai címmel írt szöveget, és – úgy mondják – frenetikus volt. Hát, majd egyszer, talán, megnézem felvételről.

A harmadik nap a szakmai megbeszélésekkel indult. Valamennyi versenyző előadását elemeztük, s próbáltunk személyre szóló tanácsokat adni. Nem volt könnyű a dolgunk, hiszen mindenkinek vannak erényei és mindenkinek vannak – kisebb-nagyobb hibái is. Ha azonban a gyerekek korát tekintjük, fantasztikus produkciókat láttunk. Nagy-nagy köszönet ezúton is a felkészítőknek is – a legtöbbjük figyelmesen végigülte a teljes szakmai értékelést, és a keményebben csengő kritikákat is pozitívan fogadta. A gyerekek is csodásak voltak – talán csak egyszer törött el a mécses (ami egyébként teljesen érthető, egy ilyen érzelmileg felfokozott állapotban).

S hogy azokról is beszéljek, akik a legjobbak lettek: az I. kategória versmondói közül például Darázs Alexandra nagyon tudta mit beszél, teljesen azonos volt a választásával. Remekül hozta a világban egyre tudatosabban jelenlévő, egyre nagyobbá lévő kislányt. Ügyesen formálta megválasztott szövegét Pastorek Fanni, a második helyezett. Megtalálta a mű humorát, és lehetősége nyílott különböző karakterek finom megjelenítésére. A harmadik helyezést elért Lestár Zsófia annak ellenére igen érzékenyen formálta meg produkcióját, hogy elsőként kellett elmondania, ami bizony nem egyszerű feladat. Szép beszéde, tiszta arcocskája hozzájárult a sikeréhez.

A II. kategóriában prózákat hallottunk, a legjobbnak bizonyuló Ürge József Jakab egy nagyon ismert Janikovszky írást keltett életre. Érvényes és eleven megnyilvánulás volt, valódi közlésvággyal telített. Viszlai Anna Rozália szépen átmelegítette a hazai szerző elbeszélését, színekkel és jó hangütésű beszédével varázsolt el minket. Lénárt Dóra igazi belső szépségtől ragyogva, gyönyörűen közvetítette Szabó Magda torokszorító történetét.

A nagyobbacska versmondók szintén lenyűgözték a zsűrit (és gondolom, a hallgatóságot is), holott időnként félelmetesen komoly versekhez nyúltak. Holocsy Zsóka Zsófia például korát meghazudtoló érettséggel, erővel tolmácsolta választott, nagyon is összetett szövegét. Gondolkodó előadóként pontosan tudta, mit mond, miről beszél, és technikai eszközeit is jól használta a közvetítés érdekében. Elragadó egyéniség Gál Réka Ágota is, aki plasztikus artikulációval, érzékenyen elevenítette meg a „szúrágta bábulányt”. Másképp volt hatásos Zakál Dóra, aki harmadik helyezett lett. Illyés frenetikus „Egy mondat”-át sikerült érvényesen, okos értelmezésben elmondania. Valamennyi aranysávos vers- és prózamondó kiemelkedő teljesítményt nyújtott, nem egyszer nüanszok döntötték el a helyezések sorrendjét. Szívből gratulálok valamennyiüknek, s remélem, még sokáig erősítik a versmondók táborát. Ugyanezt üzenem minden résztvevőnek – boldog lennék, ha találkozhatnék velük a jövőben is.

A csodaszép versengés után – az ünnepélyes díjkiosztó előtt – még várt ránk egy-két fantasztikus élmény. Először a Csavar Színház előadásában láttunk egy gyerekelőadást (megjegyzem, a felnőttek legalább annyira élvezték, mint a gyerkőcök). Az ördöggel való játék lazán interaktív, kellően humoros, de nem tanulság nélküli előadásvolt. Sok nevetés és felszabadult boldogság kísérte majd minden percét. A Gál Tamás – Kiss Szilvia színész-házaspár bravúrosan játszott, a gyerekek lubickoltak a felkínált szereplehetőségekben. Remek volt.

S ha azt hihetnénk, ezt már nem lehet fokozni. De. Lehet. Mert még várt ránk egy közös alkotás. Ezzel szeretném zárni rövid kis beszámolómat, mert meghatározó eseményvolt, még most is boldogsággal gondolok vissza rá. Tóth Árpád karnagy és Tóbisz Titusz vezetésével közös énekléses villámcsődületet szerveztek a Művelődési Ház elé. (Aki teheti, nézze meg az erről készült videót.) A Sütő András és Tompa Mihály szövegeire írt dallam szíven ütött. És igen, hiszem, hogy tökéletesen lefedi mindazt, amit ez a három nap is bizonyított. „Amíg egy nép énekel, messzire hallatszik, hogy létezik… Hát fiaim, csak énekeljetek!”

Köszönöm az élményt! Az élményeket! (Nyilván csak arról írtam, amit átéltem, pedig volt más is!)
Köszönöm a csodás, csillogó szemű versenyzőknek a felkészülést, a sok nagyszerű produkciót, a felkészítő tanárok munkáját, a szülők áldozatos háttérmunkáját – és persze a SZERVEZŐK rendezvényt éltető tevékenységét; a kedvességet, vendéglátást, figyelmet. Nagyszerű házigazdák voltak. Jó volt ott lenni Rimaszombaton, a Tompa Mihály Országos Verseny 25. rendezvényén. Nagyon jó!

Budapest, 2016. május 5.

Tóth Zsuzsanna
színházpedagógus, előadóművész