Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Diákutaztatás az egész év során

Diákutaztatás az egész év során

A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjai keretében az idén már több mint 3000 középiskolás diák utazhatott egy másik Kárpát-medencei országba.
Május 23-25. között 15. alkalommal kerül sor a Felvidéki Sétára, ahol 100 magyarországi és felvidéki középiskolás vesz részt.
A Rákóczi Szövetség 15. alkalommal hirdette meg 2014 tavaszán középiskolai ifjúsági szervezetei számára a Felvidéki Séta elnevezésű programját, mely érinti Kassát és a Szepességet.
A program célja a felvidéki városok, magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyek felkeresése és megismertetése. Ezzel együtt kiemelt cél, hogy a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek diákjai megismerjék egymást és egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el közösen.
A kirándulásra 2014. május 23-25. (péntek, szombat, vasárnap) között kerül sor 16 középiskola részvételével.
A kirándulás résztvevőinek száma 100 fő, 16 középiskolából (11 magyarországi és 6 felvidéki iskola).

Magyarországi résztvevő iskolák:
Budapest: Budapesti Ady Endre Gimnázium; Budapesti Szent Margit Gimnázium; Balassagyarmat: Balassagyarmati Mikszáth Kálmán Szakközépiskola; Eger: Egri Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola; Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium; Egri Szent Lőrinc Szakközépiskola; Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium; Miskolc: Miskolci Avasi Gimnázium; Miskolci Kós Károly Építőipari; Miskolci Lévay József Református Gimnázium; Sárospatak: Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium

Felvidéki résztvevő iskolák:
Ipolyság: Ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola; Kassa: Kassai Márai Sándor Gimnázium; Kassai Szakkay József Szakközépiskola; Nagykapos: Nagykaposi Magán Szakközépiskola; Tornalja: Tornaljai Gimnázium

Program:
2014. május 23. péntek
07.00 – Ipolysági indulás
07.30 – Nagykaposi indulás
09.00 – Budapesti indulás
10.45 – Miskolci indulás
12.30 – Regéci vár megtekintése
15.30 – Sátoraljaújhely – Magyar Kálvária
18.00 – Borsi
20.00 – Kassa

2014. május 24. szombat
6.30 – ébresztő
7.00 – reggeli
7.30 – indulás
9.00 – Szepesvár
11.00 – Görgő
12.30 – ebéd Lőcsén
15.00 – Késmárk
18.30 – Tátrafüred
20.00 – szállás Iglón

2014. május 25. vasárnap
07.00 – ébresztő
07.30 – reggeli
08.00 – indulás
09.30 – Késmárk
11.00 – Csorba tó
14.00 – Hibbe – koszorúzás Balassi Bálint sírjánál
15.00 – hazaindulás

A kiránduláson térítésmentesen vehetnek részt a diákok és kísérőtanáraik.

A Rákóczi Szövetség diákutazatási programjai keretében idén már több mint 3000 középiskolás diák utazhatott egy másik Kárpát-medencei országba.
A március 15-i nemzeti ünnep kapcsán 92 magyarországi középiskola diákjai utaztak határon túli magyar iskolákhoz közösen ünnepelni.
A június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Szövetég idén is meghirdeti diákutaztatási programját a Kárpát-medence magyar középiskolái számára, olyan formában, hogy bármely iskola utazhat bárhová a Kárpát-medencében, azzal a feltétellel, hogy legalább egy határt átlépve egy másik ország magyar középiskolás közösségéhez utazik. A program keretében 74 Kárpát-medencei középiskola közel 2900 diákja utazhat június 4-én. További részletek: http://www.rakocziszovetseg.org/2014/05/19/junius_4_diakutaztatas_eredmenyei_2014
Emellett sor kerül az október 23-i diákutaztatásra is, aminek keretében határon túli magyar középiskolások utazhatnak magyarországi társaikhoz.
A Rákóczi Szövetségnek jelenleg 205 Kárpát-medencei középiskolában működnek szervezetei. Felvidéki Séta elnevezésű program mintájára, idén április 11-13. között a Délvidéki Utazás valósult meg 6 magyarországi és 12 délvidéki középiskolás részvételével. Ősszel sor kerül egy Partiumi Kirándulásra és egy újabb Felvidéki Sétára is.

Rövid URL
ID56914
Módosítás dátuma2014. május 22.

Hibát talált?

Üzenőfal